A testépítés kemény dolog, ha versenyszerűen űzik, de a magára odafigyelő, egészséges életmódot kereső embereknek is hasznos segítségére lehet.
A Delta Testépítő Klub 2014-ben ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját, melyről televíziónk is beszámolt. A tavalyi esztendő bővelkedett az eseményekben, de a sportolók főleg fekvenyomó és erőemelő versenyeken szerepeltek. Az izomtömeg–növelő étrendkiegészítők használata a sportágon belül általánosan elfogadottak, de nyilván szakemberek irányítása mellett, mert nem lehet megtréfálni az óramű pontossággal működő emberi szervezetet: a gondoskodást meghálálja, a durva beavatkozásokra viszont rosszul reagál. A testépítést hobbiból választó, egészséges életmódra törekvő egyének is csodálatos dolgokat érhetnek el a sport révén – mesélte Eőry Jenő, aki több mint két évtizede, egyik alapítóként azért szorgalmazta a klub létrehozását, mert szerette volna bővíteni a beledi sportpalettát.
A klub működését az önkormányzat tavaly a versenyek szervezésére nyújtott 200 ezer forinton kívül közel 100 ezer forinttal segítette, amit a képviselők további 137 ezer forint felajánlással megtoldottak. A termet szintén a helyhatóság biztosítja számukra, ráadásul a rezsit sem kell kifizetniük, ami nagy segítség a klubnak. Ezenkívül akadnak olyan rendszeres szponzoraik, akik fantáziát látnak a csoport munkájában. A versenyzők a támogatásokat úgy tudják meghálálni, ha a települést szép eredményekkel örvendeztetik meg, a megye határain túl öregbítve Beled hírnevét. A testépítők műfajukon belül letették a névjegyüket, amit jól mutat, hogy rendezvényeikre több száz kilométer távolságból, még határainkon túlról is eljönnek.
A beledi klub ajtaja mindenki előtt nyitva áll, hisz igazi közösségi hely – fogalmazott Eőry Jenő, akinek az edzéstervek kidolgozásában Németh Tamás van a segítségére, a versenyzőkkel pedig Kovács Attila foglalkozik. – A testépítés lényege, hogy jól érezzük magunkat, legyünk egészségesek és ne járjunk a gyógyszertárba – tette hozzá Eőry Jenő.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.