Az idén beérkezett öt pályázat közül egy északi, illetve egy déli régió elképzelését támogatta a társaság, mindkettőjüknek egy-egy millió forint támogatást nyújtva. A területet az enesei önkormányzat biztosította, ezenkívül 200 ezer forinttal járult hozzá a közösségi tér kialakításához - fogalmazott Nagy Lajos. Az alpolgármester az ünnepek méltóságáról és

jelentőségéről beszélt. Megjegyezte: ha a nehéz időkben is képesek tenni az emberek sorsuk jobbra fordításáért, akkor bizonyára rájöttek, hogy az összefogás az, ami boldogít. Ilyen együttműködés eredménye a szép, új enesei játszótér.
Fáth Péter, a zrt.stratégiai és kommunikációs főosztályvezetője kifejtette: annyira elnyerte a tetszésüket munkatársuk, Királyné Adamicza Bernadett pályázata, hogy az övét választották. Döntésüket azóta sem bánják, mert a helyszínen is meggyőződtek róla, hogy érdemes volt játszóteret építtetni Enesén.
Királyné Adamicza Bernadett mint a gázszolgáltató holding kollégája figyelt fel a “Környezetünkért”elnevezésű akcióra. Családjával 2003 óta él a községben, ahol gyakorta sétálgatnak három és fél éves kislányával. Néha bizony hiányolták a játszóteret, és az olyan közösségi helyet, ahol beszélgethettek volna a kortársakkal és a többi szülővel, ezért a gyermekkel együtt ötlötték ki, hogy pályázni fognak. Az eredmény önmagáért beszél: mászó állvány csúszdával, kétszemélyes libikóka, mókuskerék, két rugós játék és kétüléses hinta, valamint óvodai labdadobáló várja Enese kisebb lakóit.
Beküldés dátuma: 2010. 12. 01.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.