Az Országos Rendőr-főkapitányság nem azért kezdeményezte drogprevenciós programját, hogy a szülők feljelentsék saját gyerekeiket, hanem együttműködési szándékkal indította a családok megsegítésére irányuló kampányát.
A szülők és a családok a rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében címmel indította az Országos Rendőr-főkapitányság azt a drogprevenciós programot, melynek keretében a rendőrségtől várhatnak segítséget a 12 és 18 év közötti gyermeket nevelő szülők. Kapuváron Varga Andrást jelölték ki az összekötő szerepre. A rendőr hadnagy a családoknak azt javasolja, hogy név nélkül, általánosságban tegyék fel kérdéseiket, mert ha bűncselekményhez köthető konkrét információkhoz jutnának, hivatalból eljárást kellene indítaniuk. A szakembere a probléma büntetőjogi és igazságszolgáltatási következményeire hívják fel a figyelmet, mert a kábítószer-fogyasztás egészségügyi és szociális kockázatai nem tartoznak a hatáskörükbe.
Harsányi Judit, a csornai rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója elmondta: Elsősorban azok a családok keresik fel őket, akiknél nyilvánvaló, hogy a gyermek szerfogyasztó lett. Az ősztől indított programmal viszont azokat a csoportokat célozták meg, akik szembetűnő jeleit tapasztalták környezetükben a kábítószer- fogyasztásnak, de ezidáig nem kértek tanácsot.
A rendőr őrnagy elmondta, hogy a szülők milyen gyanút keltő jelekre figyeljenek: Megváltozik a fiatal viselkedése, láthatóan koncentrációs zavarokkal küzd, hanyatlik a tanulmányi eredménye, új barátok bukkannak fel, szabadidejét egyre többször ismeretlen helyen tölti. Jellemző, hogy hamar elfogy a zsebpénze, és egyre több kiadása merül fel. Néha nehéz külön választani az alkohol hatása alatt lévő egyén zavarodott viselkedését a kábítószer miatti befolyásoltságtól. Környékünkön nem annyira a hagyományosan drogként ismert, drágább anyagokat használják, hanem a könnyebben hozzáférhető marihuánát, szintetikus szereket és a dizájner drogokat. A kevésbé elterjedt cuccokkal szemben hatásuk brutális lehet, ezért sokkal veszélyesebbek. A zavart viselkedésű fiatalt a rendőr bármikor előállíthatja, amit toxikológia vizsgálat fog követni. Amennyiben a teszt kimutatja az illegális anyagot, eljárás indul a buliból hazainduló tinédzser ellen még akkor is, ha nem találtak nála kábítószert.
Mit tehetnek a szülők, amennyiben a szakemberek segítségére szorulnak? Részt vehetnek az iskolák és a gyermekvédelemmel foglalkozó intézmények kezdeményezésére indított szülői értekezleteken, előadásokon, elmehetnek a rendőrség által havonta egyszer megjelölt fogadóórára. Kéthetente egy alkalommal a területileg illetékes összekötőt telefonon is meg lehet kérdezni. Aki írásban szeretne választ kapni kételyeire, az böngéssze a
www.police.hu weboldalt. A Bűnmegelőzés menüpontra kattintva megtalálják a drogprevenciós összekötők elérhetőségeit. A tanácsadók listája megyénként, azon belül pedig a területileg illetékes rendőrkapitányságokra bontva került feltüntetésre.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.
Így adózunk idén
Januártól nemcsak a harminc év alattiak teljes szja-mentessége lépett életbe, hanem a negyven év alatti kétgyermekes anyák is beléptek az szja-mentes körbe, és emelkedett a családi adókedvezmény összege.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.