Szeretet és türelem a hosszú házasság titka

Tét legidősebb házaspárja, Vendel Gyula és felesége, Ica néni 67 éve házasok. Könnyen egymásra találtak, hiszen mindketten a Sümegi kistérségből származnak, és a szentimrefalvai elemi iskolába jártak. Az ószegi Gyula bácsi eleinte  Arankának csapta a szelet, de komoly szándékával mégsem őt kereste meg, hanem a főszegen élő fiatal lány kezét kérte meg.

A 94 éves nyugdíjas a parasztcsalád hetedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Tejipari végzettségét a csermajori szakiskolában szerezte meg. – A Horthy-rendszerről sok rosszat hallatni, de olyan volt az élet, hogy én csak jót tudok mondani. A mezőgazdasági tevékenységnek köszönhetően hússal és egyéb ennivalóval bőven elláttak bennünket – mesélte az idős úr. A szakma akkoriban vált igazi iparággá, és gyakorlati ismeretekre a tanulók  valamelyik működő tejüzemben tettek szert. Miután befejezte az iskolát, csak idő kérdése volt, hogy besorozzák. A regruta a Vendel család negyedik katonájaként kapta meg a behívóját, s mivel ezt a honvédelmi miniszternek is jelezte, pótszázadával nem vitték ki a szovjet frontra. Leszerelése után nem volt könnyű munkát találni, de szerencsére a Somogy megyei Tabon folytathatta szakmáját.
Gyula bácsi szerint a kiművelt fej önmagában nem elég, mert   az ember gyakran kerülhet olyan szorult helyzetbe, amikor a problémát azonnal meg kell oldania. Igaz, hogy dolgos évei alatt többször áthelyezték, de a tejiparon belüli ténykedését egyetlen munkahelynek tekinti.

A 90 éves Ica néni a négy polgári befejezése után szüleinek segített: egyedüli leányként vett részt a jól működő kisparaszti  gazdaságban. A fiatalok 1946 decemberében kimondták a boldogító igent. Közös életüket a Tolna megyei Bonyhád mellett kezdték meg. A férj a bátaszéki központú, aparhanti sajtüzemben dolgozott, ahol annak idején életképes mezőgazdasági termelés folyt. Riportalanyunk szerint olyan rendben mentek a dolgok, hogy a bonyhádi tehén, mint tenyész fajta, a holstein frízzel vetekedett. A sokféle tevékenységhez értő üzemvezető a nyolc feldolgozóhellyel működő szövetkezetnél 1949-ig dolgozott. A szakembert a kormánybiztos megjelenése után cégen belül, Kölesdre helyezték át. Fél év múlva megpróbáltak a feleség lakóhelyéhez közelebb kerülni, de ez a kezdeményezés csak félig-meddig sikerült: az asszony Kölesden maradt kisgyermekével, a férfi pedig Sárvárra került, ahol több tejüzem termelési és pénzügyi vonalának ellenőrzését bízták rá. A családfő mire 650 forintból (akkoriban nagy pénz volt!) rendbe rakatott egy kétszobás, komfortos sárvári lakást, megtudták, hogy Tétre irányítják. Gyula bácsi a harminchárom dolgozót foglalkoztató tejüzem vezetője lett. A cég 1971-es megszűnésekor mindenkit átvettek a győri munkahelyre, ahol beszélgetőpartnerünk gyártásvezetői beosztást kapott, s egészen 1979-es nyugdíjba vonulásáig különböző posztokban itt dolgozott. A győri tejüzem  volt főművezetője disznótartásra adta a fejét. A házaspárnak a hatalmas állomány és a kéthetente ellő anyakocák nagyon sok tennivalót adtak.
Gyula bácsi a tevékeny életet nagyon fontosnak tartja, ezért nevetve mesélte: a téti határban nem találni olyan részt, ahol ne kapáltak volna. Párjával jól ismerik egymást, ezért a hosszú évek alatt sem vagdostak egymás fejéhez semmi rosszat.
Ica néni az interjúban lényegesen kevesebbet beszélt, de kettejük között ez a fajta „munkamegosztás” a hosszú együtt töltött évek alatt is a béke és a boldogság jele volt. A 90 esztendős hölgy megosztotta a tévénézőkkel hosszú házasságuk titkát, melyek szerinte a szeretet és a megértés, mert ha valaki kapni akar, annak először adnia kell! – Szeretem a papát, és szeretni fogom halálomig – hangzott a szívből jövő vallomás. Férjének az interjú alatt most először elakadt a szava, hisz ennél szebben és egyszerűbben ő sem tudott fogalmazni, majd miután felocsúdott, riporterünkhöz fordult: – Jöjjön el máskor is, mert hamar pontot tettünk a történetek végére, és még lenne mit mondani.