– Szent István életútja elszántsággal és alázattal vegyes, rendíthetetlen céltudatossága kora uralkodóinak kiválóságai közé emelte – fogalmazott dr. Bónáné dr. Németh Katalin, aki az államrendünk szilárd alapjait lerakó uralkodó erényeit méltatta a csornai augusztus 20-i rendezvényen.
Szent István példája arra kötelezi az utókort, hogy legjobb tudása szerint szolgálja hazája gyarapodását. Csorna Város Önkormányzata egész napos ünnepségsorozatot rendezett első magyar királyunk államszervező tevékenységére emlékezve.
A Csornai Múzeum fennállásának 50. évfordulója alkalmából dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester megnyitotta”A történelem peremén - a Rábaköz szívében” című állandó helytörténeti kiállítást. A rendezvény végén az érdeklődők szakmai tárlatvezetésen vehettek részt a kiállítás forgatókönyvírójával. A délutáni órákban Fazakas Zoltán Márton apát, valamint Boldvai Márton Bertalan perjel rendkívüli tárlatvezetést tartott a Premontrei Látogatóközpontban.
Az augusztus 20-i városi ünnepségre a művelődési központban került sor. Dr. Bónáné dr. Németh Katalin beszédében hangsúlyozta: Szent István példaképe mindazoknak, akik a köz és a haza javát szolgálják.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete Csorna Szolgálatáért Díjat adományozott dr. Pusztai Judit háziorvosnak; Világosné Rozsonits Erika pedagógusnak; Tóth József Attiláné nyugalmazott köztisztviselőnek; valamint Szűcs Imrének, a CSSE elnökségi tagjának. A Rubato Művészeti Egyesület „Pro Csorna” Emlékérmet vehetett át a város kulturális életében hosszú ideje végzett tevékenysége elismeréséül.
A városi kitüntetések átadása, valamint az új kenyér megáldása után Császár Sándor magánénekes és Szili Ilona zongoratanárnő ünnepi műsora következett.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.