A ‘90-es évek elején még az volt a gyakorlat, hogy az önkormányzat dísztermében vagy a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban tartották meg az ünnepi közgyűléseket. Ekkortól kerültek átadásra azok a díjak, amelyeket a megyében kimagasló teljesítményt nyújtó szakemberek kaphattak meg. Ugyanakkor hosszú évekre vezethető vissza az a hagyomány is, hogy a díszközgyűléseket nem Győrben, hanem valamelyik környékbeli településen tartják meg. Dr. Szakács Imre jó döntésnek tartja, hogy járják a megyét, aminek köszönhetően sor kerülhetett Árpásra, annak is a gyönyörű román kori templomára. A megyei közgyűlés elnöke a televízió nyilvánossága előtt mondott köszönetet a falu segítőkész hozzáállásáért, hogy megtarthatták a hosszú ideig emlékezetes augusztus 20-i díszközgyűlést.
Az ökumenikus igeliturgia előtt a plébániatemplom előtt találkoztunk néhány környékbeli képviselővel. Kóczán Zoltán rábaköziként, és a megyei közgyűlés alelnökeként is fontosnak tartja Árpást és környékét. A díszközgyűlések alkalmával nem szoktak érdemi ügyeket tárgyalni, de most kivételt tettek, mert sürgős döntést igényelt egy ingatlan adás-vétele, amit nem akartak szeptemberig halasztani. Konkrétan annak a Hegykő külterületén lévő épületnek a vásárlásáról volt szó, amelyben elhelyezik az addig Sopronban üzemelő gyermekvédelmi központot.
Molnár Rita a beledi és Beled környéki települések érdekeit képviseli a megyei közgyűlésben, ahol egyre szűkül a hatásköre, de azért megpróbálja az önkormányzatok és magánszemélyek elképzeléseit előbbre vinni, és ezáltal segíteni a munkájukat. Az előző ciklusban még jobban tudták támogatni a kistelepüléseket például rendezvényeik megtartásában vagy akár kiadványok megjelentetésében, de ez a tevékenység egyre nehezebb, mert a megyei önkormányzat inkább intézményfenntartó szerepet lát el.
Horváth Ferenc ebben a választási szakaszban két bizottságnak is a tagja: az ügyrendi és a vidékfejlesztési munkában közreműködik. Szárföld polgármestere szerint jó az együttműködés a megyei közgyűlésben, és a tisztségviselők nemcsak saját településükért, hanem az egész térségért képesek összefogni. Bognár Sándor nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy bekerült a közgyűlésbe, s mint Sopronnémeti polgármestere legfontosabb feladatának a kis települések érdekeinek védelmét tekinti.

Megyei elismerések az államalapító ünnepén:
Győr-Moson-Sopron Megyéért Kék Szalag Kitünte-tő Cím: Bede Fazekas Csaba magánénekes, érdemes művész; Gróf Széchényi Ferenc-díj: Tóth József Pé-ter polgármester, a Lipóti Pékség tulajdonosa; Péterfi Sándor-díj: Hallgatóné Hajnal Judit, a Péterfy Sán-dor Evangélikus Oktatási Központ igazgatója; Dr. Kovács Pál-díj: Farsang Sándor festő- és grafikus-művész, tanár; Kormos István-díj: Pátkai Tivadar író, költő; Bauer Rudolf-díj: Kósa István, a Győr-Moson-Sopron Megyei Sportszövetségek Egyesülé-sének alelnöke; Dr. Petz Aladár-díj: dr. Szabó László, a Lumniczer Sándor Kórház osztályvezető főorvosa; Dr. Batthyány-Strattmann László-díj: Zöld Péterné intézményvezető, Idősek Otthona (Jobaháza); Dr. Csizmadia Andor-díj: Lugosiné Kelemen Judit, a Ka-puvári Polgármesteri Hivatal irodavezetője; Meller Ignác-díj: Borsodi Műhely Kft.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 31.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.