Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Sorra nyerik a környékbeli települések a Magyar Falu Program pályázatait

Ki látott már félig szigetelt épületet? Már pedig az uniós forrásból a falu központi épületének csak egy része készült volna el. A potyondiak is valószínűtlennek tartották ezt a megoldást, ezért Gyopáros Alpárhoz fordultak segítségért. A Magyar Falu Program pont az ilyen helyzetekre kínál megoldást az önkormányzatok számára – mondta a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár nemrég a polgármesteri hivatalnak és orvosi rendelőnek is helyet adó potyondi faluház felújításának történetéről beszélt a sajtó nyilvánossága előtt. Elmondta, hogy a polgármester 2016-ban Európai Uniós pályázatot adott be, mely projekt kifejezetten orvosi rendelő korszerűsítésére vonatkozott. Ez eleinte jó megoldásnak tűnt, de később kiderült, hogy a pályázati forrásból a többfunkciós épületnek csak azt a részét lehet felújítani, ahol az egészségügyi ellátást végzik.
A problémát tehát az okozta, hogy az uniós pályázat nem veszi figyelembe, a magyarországi viszonyokat. Hazánk kistelepülésein olyan épületek működnek, amelyekben sok esetben helye van a falugazdásznak, a közösségi térnek, a könyvtárnak, Potyond esetében például a polgármesteri hivatalnak is. Mivel az önkormányzat – érthető módon – teljes külső felújítást tervezett az épületen, az orvosi rendelő viszont csak egy részét képezi az említett objektumnak, megvalósíthatatlannak tűnt az elképzelésük.
– Ez volt az az időszak, amikor a miniszterelnök úr meghirdette a Magyar Falu Programot, mellyel az önkormányzatok számára pontosan az ilyen célú beruházásokat támogatjuk – fogalmazott a Gyopáros Alpár kormánybiztos, hozzátéve: A Magyar Falu Program szinte kizárólag hazai költségvetési forrásból táplálkozik, a pályázati eljárásrendet a magyar kormány határozza meg. Az összes olyan észszerűtlenséget megpróbáltuk kimazsolázni, amelyet az Európai Uniós pályázatoknál megtapasztaltunk.
A történet esetünkben happy enddel végződött, köszönhetően a kormány Magyar Falu Programjának. Végül a potyondiak Molnár Vilmos polgármesterrel az élen úgy döntöttek, inkább visszaadják az uniós támogatást, mert jobban járnak a hazai forrással.  

Rábatamási elsősorban a Magyar Falu Program keretében nyújtott be pályázatokat. Kovács Attila polgármester elmondta, hogy az elmúlt időszakban több sikeres projekten vettek részt. Ilyen volt az orvosieszköz-beszerzés, melynek révén a házi- és gyermekorvosi rendelőben kicserélték a beépített bútorzatot és a várótermi székeket. A védőnői rendelőben ennél is több fejlesztést történt, mert harmincegy eszközt vásároltak, köztük magzati szívhang vizsgálót, vércukormérőt, testmagasság- és testsúlymérőt, látásvizsgáló táblát stb. A Magyar Falu Program belterületi eszközfejlesztési pályázata keretében szerezték be az Iseki kompakt traktort és a hozzá tartozó kétméteres hótoló lapot. A traktort nemcsak hóeltakarításra szeretnék használni, hanem egyéb karbantartási feladatokra. Kovács Attila ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ráadásul több olyan eszközzel is rendelkeznek, amelyek hozzácsatlakoztathatóak a járműhöz, ami így még több mindenre használható lesz.
Az önkormányzat az idei évben további eszközökre is szeretne pályázni. „A nemzeti és helyi identitástudat erősítése” elnevezésű pályázat keretében színpadtechnikai eszközöket szeretnének vásárolni: 70 db nézőtéri széket, világítás- és hangtechnikai berendezéseket, színpadi elemeket.

A farádi, az acsalagi és a sopronnémeti önkormányzatnak a Magyar Falu Program külterületi utak pályázatának keretén belül sikerült beszereznie egy MTZ típusú mezőgazdasági gépet. A járművet olyan szakavatott személy kezelésére bízták, aki napi hat órában végzi el a feladatokat.
A 90 LE-s traktorhoz csatlakoztathatóak azok az eszközök, amelyek révén jobban karban tudják tartani a külterületi utakat és árkokat. A programba beszállt a Canko 2000 Kft. is, mely részt vesz a farádi határban található utak javítási munkálataiban. Szalai Zoltán a gazdákat is megkereste, mert vallja, hogy összefogással többre mennének. Közeledik az aratás időpontja, amire rendezett utakat szeretne látni a mezőgazdasági területek mentén is.
A farádi polgármester megjegyezte: Nagy segítségükre lesz a traktor, melyhez többféle adaptert szereztek be, és újabb pályázati pénzből tervezik egy 4 tonnás pótkocsi, valamint három ponton felfüggeszthető árokásó vásárlását is. A településen gyakran gondot okoz a fák levágott ágainak kezelése, melyhez komolyabb ágdarálót szeretnének beszerezni.

Beküldés dátuma: 2020. 05. 27.

Kapcsolódó hírek

További hírek