A csornai képviselő-testület városüzemeltetési cég beindításáról hozott januári döntésének megfelelően megkezdődtek a Vilmos Park Kft. előkészületi munkái. Az áprilisi tanácskozáson Horváthné Hatos Évát nevezték ki a cég ügyvezetőjének, majd meghatározták az önkormányzat tulajdonában vállalat tevékenységi körét: piac-, parkoló- és közterületfelügyelet, továbbá a közmunkaprogram koordinálása tartozik ide. – Mint minden indulásnál, a tapasztalatok hiányában itt is felmerült néhány gyakorlati kérdés, de a terveknek megfelelően halad a kft. munkája – tájékoztatott Major András képviselő.
A Fidesz-KDNP frakció közel egy éve tervezi azt a beruházást, amely alkalmas a megújuló energia előállítására – hangzott a tájékoztatóban. Hogy kellő ismerettel rendelkezzenek, külföldön is körülnéztek, s végül a biogázerőműről döntöttek, mely legalább olyan környezetkímélő, mint a csornai határban működő, szél erejével hajtott energiatermelő berendezés. A Vill-Korr Kft. a településre erőműrendszert tervezett, melynek üzemeltetéséhez az önkormányzat is csatlakozik – jelezte Háncs Károly, aki hozzátette: a termelés megindulása után közös gazdasági társaság alakítását tervezik. Szintén kollektíven gondolkodnak egy majdani 500 kilowattos naperőmű, valamint a hőközpont területén 50 kilowatt teljesítményű szélerőmű telepítésén. Amennyiben arra alkalmas pályázatot találnak, az önkormányzat további egységeket is felállítana a település külső részein. Ugyanígy az előirányzatok szerint alakul a csornai termál felújítása – mondta a képviselő. A festés, a tereprendezés és a parkosítás megtörtént, a medencéket pedig olyan műanyag borításos technológiával tették használhatóvá, amelyet eddig Csornán nem alkalmaztak. A város a nyitáshoz négy medencére kapta meg az engedélyt, de a képviselő abban bízik, hogy ezeken felül még egyet be tudnak üzemelni. A vízjogi engedélyek beérkezése után ugyancsak reménykeltő, hogy minden mérés után jó eredményt mutattak a laborértékek.
NB-III-as csoport utolsó, Csorna-Nagykanizsa között játszott mérkőzésének éremátadója után a Fidesz-KDNP frakció képviselői átnyújtották azt az egyenként felajánlott 120 ezer forintot, amelyet a műfüves pálya építésére szántak.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.