veterán motorosok látványos felvonulására volt, aki tréfásan Glóbusz 2011-es ideiglenes rendszámmal látta el járművét, míg a másik utánfutós “csodamasina”inkább mezőgazdasági betakarítógépnek tűnt. Miközben gazdája szakavatott kezekkel kormányozta a négykerekűt, még arra is maradt ideje, hogy barátságosan üdvözölje nézőit. A villamosmérnök Csillag Gergő végzettségével magyarázta a közúton akár 110 km/órás sebességet is elérő magyar gyártmányú Pannónia és Csepel motorok iránti szeretetét.
Az 1958-as évjáratú oldalkocsist nagyapjától örökölte, és ahhoz képest, hogy a járművet majdnem harminc évig a pajta melletti szabad terepen érte az eső és a hó, tetszetős és működőképes berendezést láthatott a kíváncsi nagyérdemű. A fiatalembernek óriási kihívás, ezért a restaurátorok munkájához hasonlította azt, amikor a lerobbant állapotú, különböző sorozatszámban gyártott kétkerekűeket formába hozza, ráadásul neki még műszakilag is rendbe kell tennie a motorkerékpárokat. Az aktív korában gépkocsivezető Hársfa utcai Horváth Gábornak alig akad olyan ember a településrészen, akit ne ismerne, s nemcsak mióta nyugdíjas, hanem a kezdetektől részt vesz a Glóbusz nap szervezésében, ezért jól emlékszik a korábbi rendezvényekre. Sajnos, mivel idősödik a lakosság, egyre nehezebb összegyűjteni a gyerekfocira a létszámot, a nők pedig feladták ez irányú ambíciójukat, ezért ők nem alakítanak csapatot. Zsirai Dénes képviselő örült annak, hogy nemcsak a glóbusz környéki utca, hanem a tágabb település lakói is eljöttek a rendezvényre.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 17.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.
Kapuvár a hazai focimeccsek domináns szereplője szeretne lenni
A Kapuvári Sportegyesület elnöke szerint a játékosok és a szakmai stáb is elvégezte a rá háruló feladatokat, így megfelelően felkészültek az előttük álló Megyei I.
A beledi karatésok erős utánpótlás és szenior csapattal készülnek a versenyekre
A Beledi Karate és Szabadidő SE-nél a rendszeres felkészülés mellett egyre többen érnek el különböző danfokozatokat, illetve egyre többen neveznek be a versenyekre.