Aki dolgozik, annak munkájába mindig bele lehet kötni, de a felvetődött problémák arra valók, hogy az érintettek tanuljanak belőlük – utalt Hámori György a rendőrök tevékenységével kapcsolatban megfogalmazott esetleges hiányosságokra. A testületi ülésen továbbá szó esett a különböző szolgáltatások térítési díjának megállapításáról, illetve változatlanul hagyásáról.
Kapuvár képviselő-testületének legutóbbi rendes ülésén az első napirendi pontban számolt be a város rendőrkapitánya az elmúlt évben végzett, valamint az előttük álló feladatokról. Hámori György elégedett a város és vonzáskörzete közrend és közbiztonsági helyzetével. A polgármester szerint a Kiss Zoltán rendőrkapitány által előadott adatok is azt bizonyítják, hogy a rend őrei mindent megtettek a település érdekében. A kapuvári rendőrök az országos rangsor előkelő, ötödik helyén végeztek az elmúlt időszakban.
– Kapuváron nehéz úgy áthaladni, hogy az ember rendőrrel ne találkozna – mutatott rá a polgármester az egyenruhások aktivitására. Hozzátette: az önkormányzatnak is azt kívánja az érdeke, hogy szerény keretei mellett, de segítse a rendőri munkát. A város kritikus pontjain felállított köztéri kamerák komoly visszatartó erőt jelentenek a – főleg hét végenként előforduló – randalírozók számára.
A rendőrök után a „Jószív” Temetkezési Kft. ügyvezető–igazgatójának beszámolója hangzott el. A köztemető üzemeltetése jó kezekben van – állapította meg Hámori György, aki szerint odafigyelnek a lakosság észrevételeire, ezért próbálják javítani a szolgáltatásokat. A város első embere a tavaszra, illetve a nyár elejére ígérte a temetői kutak megfelelő vízelvezetését. A kápolna felújítása szintén a tervek közt szerepel még az idei esztendőben.
A temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló rendelet módosítása során a lakosság teherbíró képességét, valamint a kft. igényeit egyaránt figyelembe vették. A temető üzemeltetését a befolyó összegekből finanszírozza a cég, viszont a szolgáltatások díját sem lehet a végtelenségig emelni.
Babót és Osli jelezte, hogy szeretne csatlakozni a gyermekétkeztetési szolgáltatáshoz. Az ezzel járó költségek árának megállapítása mellet a testület döntött a bölcsődében eseti ellátást igénybe vevők napi 800 forintos térítési díjáról is. Hámori György felhívta a figyelmet, hogy a bölcsődébe beíratott kisgyermekek után továbbra sem kell fizetni az étkezésen túl. Az eseti igénybevétel viszont sokat segít azokon a szülőkön, akiknek – váratlan helyzetbe kerülve – nincs kire bízniuk gyermeküket, de a bölcsődében szeretettel fogadják őket a szakemberek.
A továbbiakban a törvény előírásainak megfelelően módosították az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát. A védőnői körzeteket a védőnők és a kórház igényei szerint változtatták meg.
A Kapuvár Lakosainak Egészségéért Közalapítvány okiratának módosítása szintén a jogszabályi előírás miatt vált szükségessé. A bérlők szociális helyzetének figyelembe vétele mellett zárt ülésen tárgyalták a lakásbérleti szerződések újbóli megkötését.
Kapuvár pályázati forrást nyert a járáshoz tartozó települések közti feladatok jobb összehangolásának kivitelezésére az Államreform Operatív Program keretében. Mivel a közigazgatás az utóbbi időszakban igen nagy mérvű átalakuláson ment keresztül, még inkább oda kell figyelni a járási központok és a területi egységhez tartozó települések szerteágató tevékenységek összehangolására – jegyezte meg Hámori György.
Beküldés dátuma: 2015. 04. 14.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.