Mire elkészül egy-egy rajz vagy kép, rengeteg próbálkozáson, munkafázison megy keresztül. Ezeket a pillanatokat ragadta meg az alkotó azáltal, hogy nem a kész művet mutatja meg. A Hunyadi-gimnáziumban látható kiállítás darabjai többféle kategóriába sorolhatók, melyek között megtalálhatók Georgina régebbi iskoláját bemutató művek, valamint a jelenhez köthető élményei. Miután az ifjú hölgy Csornára került újból szárnyra kapott rajzolói tehetsége, amiért köszönetet mondott rajztanárának, Molnárné Dukai Évának. Németh Georginának az alma materen kívül a fő témát a motorok adják, hiszen imádja a kétkerekűeket. Rengeteg vázlatot készített a járműről, s annak egyes alkatrészeiről, de olyan képek is láthatóak a bemutatón, melyeket még az alkotó sem tudna sehova besorolni. Ilyenek például a pillanatnyi érzelmi hatásra született művek, valamint megrendelésre létrehozott alkotások. A művész közszemlére tette eddigi elismeréseit és okleveleit, melyeket különböző rajzversenyeken szerzett. A fiatalra tekintve nem meglepő, hogy ezek között óvodáskori helyezései is megtalálhatóak. Hosszabb szünet után ismét vette a bátorságot, és benevezett a Száz rajz és gondolat az emberről című pályázatra, melyről azt érdemes tudni, hogy a kiválasztott alkotások bekerültek egy erre a célra tervezett kiadványba; s természetesen köztük van Georgina műve is.
Az interjúban nem hangzott el, hogy riportalanyunk miért vonzódik Írországhoz, de azt elárulta, hogy a skandináv államban szeretne szerencsét próbálni, miközben folytatná az alkotást.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.
Kapuvár a hazai focimeccsek domináns szereplője szeretne lenni
A Kapuvári Sportegyesület elnöke szerint a játékosok és a szakmai stáb is elvégezte a rá háruló feladatokat, így megfelelően felkészültek az előttük álló Megyei I.
A beledi karatésok erős utánpótlás és szenior csapattal készülnek a versenyekre
A Beledi Karate és Szabadidő SE-nél a rendszeres felkészülés mellett egyre többen érnek el különböző danfokozatokat, illetve egyre többen neveznek be a versenyekre.