Némethné Andorka Klára elsősorban különböző eljárásokat próbálgató pedagógusnak, és nem művésznek tartja magát, ezért baráti unszolásra állította össze kiállításának anyagát. A pasztellképek és tűzzománc alkotások két különböző technikával készültek,

s épp ezért látszólag nagyon ellentmondanak egymásnak. A tűzzománcot a keménység, a fénylés, a ragyogás és a határozott körvonalak határozzák meg, míg az előbbi inkább a lágy, a puha és a finom jelzőket vonzza. A rajztanár úgy véli, hogy a következő tulajdonságok mind rá vonatkoznak: fegyelmezett, következetes, kemény, ugyanakkor érzelmes lény. A csornai Széchenyiben 1995 óta működik a tűzzománc szakkör, amelyen több száz fiatal ismerkedett meg az eljárással. A tanulók az itt elsajátított tudásuknak köszönhetően rendszeresen bemutatkoznak a városi kiállításokon. A pedagógustól nem áll távol a textilművészet sem, de mivel ezek hely- és időigényes megoldások, napi munkája mellett kevés rá a lehetőség - mesélte a kiállító. - Talán kevesen tudják rólam, hogy a biológia a másik szakom, és ezeken az alkotásokon leginkább a növények jelennek meg, azok a tavaszi, kora nyári virágok, amelyek hozzám legközelebb állnak - mondta az alkotó, aki örömszerzésből áll neki a festésnek. Némethné Andorka Klára azt szeretné, ha a kiállításra betérő látogatót jó érzéssel töltené el műveinek nézegetése.
Beküldés dátuma: 2011. 05. 04.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.