Németh Henrik kitartóan gyakorolja a fafaragás művészetét

Mivel a családnak nem volt saját otthona, 1944-ben egyik pásztori rokonuk fogadta be őket a házába, ahol egy szoba-konyhás hátsó lakrészt bocsátott a rendelkezésükre, majd néhány esztendőn keresztül a Szilsárkány és Pásztori közötti Hőgyész-majorban éltek. A kis Hencit, mint afféle falusi gyereket, megbízták az állatok őrzésével, s ahogy cseperedett a fiúcska, egyre nehezebb munkát kellett vállalnia. Nyolcéves korában ő kísérte a teheneket a barázdába, de az állatok néha elbitangoltak, amiért viszont a pásztor kapott szidalmazást. Az alkotó ezt a gyermekkori élményét örökítette meg egyik munkájában, hogy kézzel fogható emléket hagyjon az unokáknak. Miután 1961-ben leszerelt, a pápai mezőgazdasági gépészképzőben vontatókezelő tanfolyamot végzett. Ahogy akkor mondták, az igazi hofferes korszakban a helyi szövetkezet traktoraival művelte a földet. - Kötődtem a mezőgazdasághoz, mert mindig szerettem a szabadságot, szerettem a földet, állat nélkül nem is tudnék meglenni - mesélte az interjúalany, akinek másik nagy hobbija   a vadászat volt huszonöt éven át. A kötelező gyakorlati évek megszerzése után több mint ezer társával a mezőgazdasági gépészképzőben folytathatta tanulmányait. Színötös szakmunkásbizonyítványával soron kívül felvették a csornai technikumba, ahol 1971-ben leérettségizett. Rövid államigazgatási kitérő után a fiatal újból a mezőgazdaságban kamatoztatta ismereteit. Kertészeti tudása sem veszett kárba, mert 1996-os nyugdíjba vonulását követően - két kőműves öccse segítségével - hajtatóházat építettek, ahol először magról vetve, később pedig palántáról nevelt több mint ezer paprikát és paradicsomot. Mikor egyik alkalommal, ráérős idejében ténfergett a határban, összetalálkozott a szövetkezet akkori elnökasszonyával, aki részmunkaidős állást ajánlott neki. Munkatársaival virágzó pulykaneveldévé alakították át az elhagyatott sertéstelepet, ahonnét három év után távozott. Lelépését a következővel indokolta: konzervatív ember lévén nem tudta elfogadni a hiányos, számára nem megfelelő feltételeket.
Hogy indult a fafaragás? Németh Henriknek e kérdésre felcsillant a szeme. Lánya három éve kaktuszokat hozott teleltetni a pásztori házba, de kiderült, a virágládának befejezetlen az alja. Így jött az ötlet, majd ő tartót készít a növényeknek. A mester becsben tartja szerszámait, melyek katonás rendben sorakoznak a műhelyben. Nem is csoda, hiszen némelyikre csak nagy nehézségek árán tett szert. Hosszas érdeklődés után jutott Maglócára, ahol rábukkant egy teknővájáshoz használt szerszámra, a gazdája viszont nem adta oda neki, ezért  az erről készült fotóval állított be egy kovácshoz. A műhelyben úgy néztek rá, mint a gyújtogató a vizes szalmára, de a fafaragó nem adta fel. Az Ismerd meg hazádat című televíziós műsor stábja Fertőszéplakon forgatott az egyik  csónakkészítővel, s Henrik bácsi nem volt rest, mert a nyomába eredt. Tőle is kapott információt, és lerajzolta az égen-földön beszerezhetetlen szalukapát, mígnem Purgai Sándor csornai kovácsmester rábólintott: elkészíti a rég óhajtott szerszámot. Kiss Károly, kapuvári ismerőse, szakmai tanácsaival segítette az indulásban, de lényegében egyedül kellett megbirkóznia a feladattal. Mikor már elfogadható edényeket és ládákat készített, fordult meg a fejében: mi lenne, ha emberi alakot is megformázna. Az első kőrisfát fél éven át faragta, s ebből született a már említett gyermek a tehénnel, ami ugyan nem tökéletes, de Németh Henriknek mégis az egyik legkedvesebb darabja. A kínálótálak készítése újabb fejtörést okozott, mert az előbbiekkel ellentétben ezt nem nyers, hanem  száraz fából ildomos kifaragni, a szikkadás folyamata viszont több évet is igénybe vehet. A pásztori fafaragó szerint nem mindegyik fa engedi egyformán a megmunkálást, a legideálisabb talán a tömör, valamint a szálka- és rostmentes anyag. A portréfaragás az egyik legnehezebb feladat az amatőr alkotó számára, amivel eleddig nem sikerült megbirkóznia, de Németh Henrik rendkívül kitartó, melyről az őt körülvevő szép tárgyak is tanúskodnak.