Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület helyi stratégiájának a megvalósítása – mondta Hutflesz Mihály a nemrég meghirdetett rendkívüli közgyűlés alkalmával. Második alkalommal hirdették meg az ún.négyes tengelyhez tartozó, alapvetően hatvan százalékos támogatási hányaddal rendelkező Leader-pályázatokat, melyek keretében

több olyan célterületet nevesítettek a helyi szakemberek, amelyek fontosak lehetnek a rábaközi civil szervezeteknek, vállalkozóknak és önkormányzatoknak: támogatják a népi kismesterségek megőrzését és továbbadását szolgáló, valamint a munkavállalók kompetenciafejlesztését segítő képzéseket; az önkormányzatok és nonprofit

szervezetek továbbra is számíthatnak rendezvényeik finanszírozására (kis léptékű és kiemelt turisztikai vonzerőt képviselő fesztiválok megtartásához); pályázhatnak a helyi vonatkozású termékeket előállító, illetve szolgáltatást nyújtó vállalkozások; továbbá felkarolják azokat a kezdeményezéseket, amelyek rendezvényük megtartásához egy közösségi tér létrehozását tűzték ki célul. Az együttműködést szolgáló marketingfejlesztés ugyancsak a támogatásra érdemes területek listáján szerepel, valamint a turizmusban érintett cégek koordinációja és közös intézménybe szervezése. A leendő pályázók a rabakoz.hu internetes címen érhetik el a legfontosabb dokumentumokat, és győződhetnek meg a határidőkről. Amennyiben a rendszeresen ülésező helyi bírálóbizottság alkalmasnak találja a jelentkező jövőképét, a szervezet indulhat a pályázaton. Ezzel azt kívánják elérni, hogy a legkésőbb szeptember 28-ig leadott adatlapok alapján eleve kiszűrjék a formailag nem megfelelő projekteket.
Az augusztus végi tanácskozáson a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnökségének két új tagja lett: a korábban lemondott dr. Turi György csornai polgármester helyére Horváth Péter jegyzőt választották, Molnár Ferenc, a csornai Molnár Kft.ügyvezetője pedig a leköszönt Papp József pozícióját tölti be.
Beküldés dátuma: 2011. 09. 14.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.