A mély sebek talán sosem gyógyulnak be teljesen, ezért beszélni kell az átélt fájdalmakról. Az ismeretterjesztés, a kölcsönös tisztelet és a példamutatás akadályozthatja meg az auschwitzihez hasonló szörnyűségek bekövetkeztét.
A vasútállomásokon százak, ezrek, tízezrek is megfordulnak évente, de a vészterhes időkben nem mindenki utazott önszántából. Sági Pálné és Somlai Ferencné túlélték a hetven évvel ezelőtti tragikus eseményeket, amikor marhavagonban szállították őket a bizonytalan eljövendő felé, és egyáltalán nem tudták, tartogat-e valami reménykeltőt számukra a jövőjük.
A deportálások 70. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés-sorozatot a Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulata kezdeményezte. Nemrég felavatták a csornai vasútállomáson az 1944-ben elhurcolt csornai zsidók emléktábláját. Szalay Balázs elmondta, hogy a társulat már tavaly elhatározta az évfordulóra való méltó megemlékezést. A csornai járásban élő több mint 900 zsidónak minősített személy közül legalább 800-at deportáltak. A háborút 82 százalékuk nem élte túl. Ha minden elpusztított csornai zsidóra egyperces néma főhajtással szeretnénk megemlékezni, akkor 11 órán keresztül állhatnánk szótlanul tette hozzá a társulat elnöke.
Az ünnepségen megszólalt a napjainkban Celldömölkön élő Sági Pálné Kató néni.
– 1944 májusában egész családomat idehozták Szanyból a csornai gettóba, ahol kb. másfél hónapig voltunk. Utána a soproni gyűjtőtáborba kerültünk, majd bevagoníroztak bennünket: nyolcvan embert egy vagonba. Július 7-én érkeztünk Auschwitzba. Az ifjúságnak tudnia kell e kornak tetteit. Álljon őrt a béke mellett, hogy utódaink szabadon, büszkén és egyenjogúságban éljenek. Soha nem felejtem el, hogy mit élt át az én drága jó édesanyám és édesapám.
A diktatúrák sok mindenkinek okoztak életük végéig tartó fájdalmas sebeket. Ők a nemzeti és vallási meggyőződésükben megtépázott emberek. Akit oltalmazó otthon vesz körül, és minden nap meleg étel várja, nehezebben képzeli el, hogy mit él át az, akit viszont ettől megfosztottak. Az utókor felelőssége abban rejlik, hogy emlékezzen a megtörtént eseményekre, és meghallgassa az élő tanúk elbeszélését.
– Miénk a felelősség, hogy kimondjuk a bűnt. Az emléktábla átadásával a letépett szárnyakat nem tudjuk visszaadni, az elveszített családtagokat nem tudjuk visszahozni, a megsebzett szíveket pedig nem tudjuk meggyógyítani – mondta Gyopáros Alpár. A jó és a rossz közti különbségtételnek a hétköznapi beszélgetésekben is jelét kell adni – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Sharon Avigdor szerint muszáj kimondani: sokan megdobálták azt a tehervagont, mellyel Beledből elszállították szüleit a gettóba, pedig a tehetős család a zsidókat és nem zsidókat egyaránt segítette a faluban.
Beled Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a játszóterek és közösségi terek felújítására.
Valamennyit csökkent, de a pandémia után ismét növekedett a kapuvári Castrum SC létszáma, így ma közel százhúszan sportolnak az egyesületnél.
Eleink tisztelték a természetet, ismerték annak rendjét, megfigyeléseikkel megjósolták a várható időt, vagy milyen lesz az adott év termése – ezekkel a szavakkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Árvai Eszter a pünkösdi fesztivál alkalmából összeállított helytörténeti kiállítást.
1995-ben Kajos László egykori iskolaigazgató, valamint Gecsei Edit nyugalmazott magyartanár kezdeményezésére tartották meg először a Széchenyi nevét felvett intézmények megyei találkozóját, melyet a közösségteremtés, a hagyományápolás, és a kulturális programok megrendezése céljából hozták létre.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola diákjai és pedagógusai is részt vettek a nagy múltra visszatekintő megyei Széchenyi iskolák találkozóján, melyre 2022-ben Csornán került sor.