A 140 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerű eszközöket vásárolnak, valamint képzésben részesítik az intézmények pedagógusait.
Kóczán Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke összefoglalta az ún.intelligens iskola létrehozására meghirdetett projekt lényegét, mely az egységes alapinformatikai felszereltség biztosítása mellett

kiemelt célként kezeli a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztését, valamint a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatását. Az intézményekben oktatott többi közismereti tárgy elsajátításához szintén szükség van az

infokommunikációs technológiára – hangsúlyozta az alelnök, majd hozzátette: a szakemberek szerint a korszerű eszközökkel sokkal szórakoztatóbb a problémamegoldás, valamint a csoportos iskolai munka.
A projektzáró ünnepség házigazdája szintén azon szerencsés intézmények közé tartozik, amely részesült a fejlesztésből. A csornai Arany-iskola igazgatója arról a szerteágazó munkáról beszélt, melynek keretében a tanulásban és értelmében akadályozott gyerekek óvodai, általános iskolai, valamint speciális szakiskolai nevelésével foglalkoznak. A pedagógiai szakszolgálatnál dolgozó kollégák a logopédiai, a gyógytestnevelési és a korai fejlesztői feladatokat látják el. Ide tartozik még a gyógypedagógiai szűrés és fejlesztés, továbbá a nevelési tanácsadáson belül a pszichológiai vizsgálat és terápia, melyek meghaladják a több ezres nagyságrendet.
Lechner Aranka leszögezte: a gyógypedagógiai oktatás-nevelés és fejlesztő tevékenység – hasonlóan más iskolákhoz –, ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a többségi tantervvel oktató intézmények. Egyre több anyagot kell megtanítani, és mind nehezebb a tanulókat motiválni, de ehhez kiváló segítséget adnak a megye által nyert informatikai eszközök.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 15.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.