Hivatalosan is átadták az utasforgalomnak a felújított állomásépületet Kapuváron. Az épület kívül-belül megújult: megtörtént a külső szigetelés és festés, térkövezés, új burkolatot kapott a váróterem, új vizesblokk várja az utasokat.
További jelentős változás, hogy a kapuvári vasútállomás mellett teljesen új parkoló készült, amely az eddigi 50 helyett 67 gépjármű számára biztosít parkolási lehetőséget. A munkálatok során megoldották a terület vízelvezetését, emellett új buszmegállót is létesítettek.
A GYSEV Zrt. tavaly kezdte el az állomás teljes felújítását. Megújult, intelligens váróterem füstérzékelővel és kamera rendszerrel, új vizesblokk, burkolatok, homlokzati szigetelés és festés várja mostantól a Kapuvárra érkező, vagy innen induló utasokat. Szintén megújult az állomásépület melletti áruraktár homlokzata, az épület előtt található korábbi széntárolót pedig elbontották. Új csatorna és lefolyó rendszert építettek be, valamint a peron felőli előtető is megújult.
A korábbi, mintegy 50 férőhelyes parkoló helyén teljesen új létesítmény készült: az új parkoló aszfaltozott felületen 67 autó számára biztosít parkolási lehetőséget 2 helyet a mozgáskorlátozottak részére alakítottak ki. A közlekedési utak egyirányúsítása után egyszerűbb és biztonságosabb lett a parkoló használata.
Szintén fontos eleme a fejlesztésnek az új buszmegálló létesítése, amely egyidejűleg 2 busz beállására alkalmas, a gyalogosok pedig térköves járdán közlekedhetnek a kapuvári állomásnál. A burkolt felületek felújításával együtt a terület csapadékvíz-elvezető rendszerét is kiépítették – olvasható a GYSEV Zrt. sajtóközleményében.
Az állomásépület felújítási munkálatainak jelentős részét a GYSEV Zrt. saját munkatársai végezték el, a parkolót külsős vállalkozó készítette.
– Magyarország vasútbarát kormánya 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósítva javítja a tiszta és energiahatékony közlekedési mód versenyképességét. A kötött pályás kínálat minőségét az infrastruktúra és járműállomány állapota mellett alapvetően befolyásolja az állomásoké is. A GYSEV a vasút jeles hagyományaihoz méltó módon viseli gondját a rábízott vonalaknak. Az összesen 112 millió forintból megvalósított fejlesztések komfortosabban használhatóvá és szerethetőbbé tették a naponta 46 személyvonatot fogadó kapuvári állomást – mondta az átadási ünnepségen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
– Tavaly adhattuk át a közeli Fertőszentmiklós megújult állomásépületét, most pedig Kapuváron készült el az állomás és az azt kiszolgáló létesítmények teljes felújítása, átalakítása. Mostantól ezen az állomásunkon is minőségi szolgáltatást tudunk nyújtani utasainknak, szép váróterem, sok autó befogadására alkalmas parkoló, fedett kerékpártároló várja a Kapuvárról indulókat, illetve ide érkezőket. Bízunk abban, hogy ezek a minőségi szolgáltatások is hozzájárulnak ahhoz, hogy ismét növekedésnek induljanak az utasszámaink ebben a térségben is – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.
– Egyáltalán nem mindegy, hogy a hozzánk vonattal érkező látogató, akár átutazó milyen benyomást szerez a városról – fogalmazott Tóth Imre, aki a kapuvári vasútállomás két fontos történelmi vonatkozásáról is beszélt: Az egyik az 1944 júniusában bevagonírozott, és az állomásról deportált rábaközi zsidók tömegéről, a másik pedig az 1956. november 4-e után a Kapuváron keresztül menekülő több tízezer magyar honfitársunkról szól.
A város alpolgármestere az ünnepség végén gratulált a példaértékű beruházáshoz.
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.