Megörökítették a valamikor szebb napokat látott "egerfa" történetét

Balsay Endre erdész múltja talán még a fák gyökereinél is mélyebbre nyúlik, hiszen édesapja, aki az égeres elismert erdőművelője volt, szintén a Hanságban töltötte élete meghatározó részét. A nyírfafélék családjába tartozó növény a lápos területen, mocsárvidéken fejlődött, amely különleges léggyökerekkel csatlakozik a talajhoz. – A kapuváriak és a környékbeliek számára elsősorban azért érdekes az erdő, mert energiát adott, ellátta a messze környéket, hiszen a nagyra nőtt növény tűzifaként volt hasznosítható – mondta a Hansági égeresek című könyv társszerzője. A fafajta a becslések szerint valamikor 800 - 1000 hektárnyi területen húzódott, és a viszonylag csapadékmentesebb időszakokban a víz által odahordott magvak könnyen kicsiráztak a leszikkadó terepen. Az egy-két méteres tőzegmezővel fedett Hanság 1800-as évek eleji lecsapolása azt eredményezte, hogy jelentős területek szárazzá váltak, és megindult az intenzív fakitermelés. A magból sarjjá fejlődött ligeteket lassan pótolni kezdték, melyek 1845 táján már összefüggő erdőket alkottak. A Csíkos égeres is ebben az időben jelent meg az első térképeken – mesélte az erdőmérnök. A Hanság-főcsatorna kiépítése igen nagy változást idézett elő a vegetáció életében, mert megszűnt a természetes növekedés, sőt a magasabban fekvő területek el is tűntek.
Dr. Kárpáti László, a Fertő-Hanság Nemzeti Park volt igazgatója  kérte fel Balsay Endrét, hogy írja meg az égererdő (köznyelven: egererdő)történetét, mely idén tavasszal került a nagyközönség elé. A kötet a Hanság keleti medencéjében található fákat is megemlíti. Beszélgetőpartnerünknek öccse, Sándor segített a munkában, aki szintén az erdész szakmát gyakorolja