Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Magyarország dicső történelmének méltó utódai

A fogatosok tiszteletkörével vette kezdetét a 11. Szent Anna-napi Lovasnapok versenysorozata Kapuváron. Tíz év ide vagy oda, a szervezők minden alkalommal azért drukkolnak, hogy mindenki megelégedésére szolgáljon a rendezvény.

A 2006 júniusában alakult Kapuvári Lóbarátok Köre idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A lovazás örömei és szépségei hozták össze a csapattagokat, akik úgy gondolták, hogy nemcsak maguknak, hanem településüknek is hasznára válhat, ha egyesületet alakítanak. A 2009-ben létrehozott Kapuvári Lovas Bandérium a lovas hagyományok ápolását tűzte ki célul

Lengyel Ferenc, a Kapuvári Lóbarátok Köre elnöke tízéves áldozatos munkájáért emlékplakettet vehetett át Hámori György polgármestertől, aki az egyesület valamennyi tagjának köszönetet mondott egy évtizednyi áldozatos munkájáért, a lovasoknak pedig kitartó és eredményes küzdelmet kívánt a verseny mindkét napjára.
Lengyel Ferenc hatévesen kapta első lovát anyai nagyapjától, de édesapja is kapcsolatba került az állatokkal a ’70-es években. A Lóbarátok elnöke 2003 körül kezdett versenyszinten foglalkozni a lovakkal. Ekkoriban még nem tudták megoldani a patások szállítását, ezért lábon hajtották át a lovakat Csornára, Farádra. Mire odaértek, biztos, a lovak biztos hogy bemelegítették izmaikat. Az ezredfordulón inkább háromnapos „B” kategóriás versenyeket rendeztek: a díjhajtáson a ló összeszedettségét, mozgását figyelték a szakértők, a maratonhajtáson az állat kitartása számított, az akadályhajtáson pedig főleg az ügyességen múlt, hogy minél kevesebb hibával teljesítse a távot.
Lengyel Ferenc két-három ismerősével határozta el, hogy a lovasok versenyét a Szent Anna-napi búcsúval összekötve tartsák meg. Az ötletnek voltak ellenzői és támogatói egyaránt, és szerencsére utóbbiak voltak többségben. Az idő őket igazolta, hisz messze földön híres a több évre visszatekintő rendezvénysorozat.
– A lovazásnak is vannak könnyebb, valamint nehezebb pillanatai, amikor úgy érzem, hogy ez nem hiányzik, de mindig túléljük valahogy. Csak akkor lehet ennyi éven át folytatni, ha az ember szereti a lovakat. Nincs szombat és vasárnap, nincs nyaralás, mert az állat az első mindig.
A lovas programok és a búcsúi vigasságok ma már szorosan kötődnek egymáshoz

Beküldés dátuma: 2016. 08. 01.

További hírek