Propagálni kell a magyar termékek fogyasztását a vásárlók körében, akik ezzel a magatartással nemcsak a tehetősebb vállalkozókat, de a hazai kistermelőket is segítik. A média manapság megfelelő módon ösztönzi a honi áruk vételét a külföldi termékekkel szemben. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok hangoztak el azon a csornai találkozón, amelyre Horváth Ferenc Erzsébet királyné utcai sarki húsboltjában került sor. A Kapusprint mintaboltjában tett látogatás a tulajdonos és az FVM-államtitkár közötti régi kapcsolatnak tudható be, de Szárföld polgármestere egyébként is a gazdakörök állattenyésztőitől szerzi be a húsalapanyagot. A beszélgető felek másban is egyetértettek: sokkal kifizetődőbb, ha nem a nagy áruházláncokban szerzik be az emberek a harapnivalót, hanem a kistermelők üzleteiben. Továbbá szó esett a tájjelegű ételek, és az adott térségben speciálisan előállított nyersanyagok esetleges levédéséről.
Fenyőházi Tibor a találkozó kapcsán leszögezte: dr. Budai Gyula, mint a MAGOSZ szövetségi igazgatója jócskán benne van a mezőgazdasággal foglalkozó vidéki emberek ügyeiben, de a vidékfejlesztési minisztérium államtitkára még nagyobb segítségére lehet az érintetteknek. Az idén novemberig még elszámoltatási kormánybiztosként tevékenykedő Budai Gyula 2012 márciusa óta tölti be utóbbi posztját. A jogi doktor vendéglátóival megtekintette Szalai Ferenc családi alapon működtetett baromfifeldolgozóját, Németh Márton szanyi aranykoszorús gazda sertéstelepét. A megye mezőgazdaságában érintett vezetőivel a terméklánc leszűkítéséről beszélgettek.
Dr. Budai Gyula nyilatkozatában elmondta: országjáró körútja során azokat a megyéket látogatja, ahol erősek a gazdaszervezetek, mert utóbbiak jelentős szerepet kapnak a helyi feldolgozásban. Vidéken szerzett tapasztalatait továbbadja a kormányzatnak, amitől javulása számít a feldolgozók és az értékesítők kapcsolatában, hisz a termelőknek stabil piacra, a fogyasztóknak pedig jó minőségű, biztos helyről származó árura van szüksége. “A termőföldtől az asztalig”elnevezésű program a Rábaközben tetten érhető. – A fejlődéshez elengedhetetlen a megfelelő méretű föld. A gazdálkodóknak lehetőséget kell biztosítani területük növelésére, hogy ezáltal több legyen a megtermelt takarmány, és gyarapodjon az állatállomány. Becsülendő az a fiatal, aki szülei nyomdokán átveszi a gazdaságot, ezért kiemelt helyen kell őket támogatni – szögezte le dr. Budai Gyula államtitkár.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 18.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.