A kapuváriak vendégszeretete évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. 1883. szeptember 15-én a település akkori hat-hétezer fős lakossága egyként mozdult meg, hiszen szükség volt minden dolgos kézre: több ezer embert vártak a kétnapos fesztiválra.
135 évvel ezelőtt nagyszabású mezőgazdasági kiállítást szerveztek Kapuváron. Az egész ország felfigyelt az eseményre, ezért több vármegyéből érkeztek a szaktekintélyek, köztük a földművelésügyi tárcát irányító Széchényi Pál – mondta Pavlóczki Béla. A legutóbb a „Monarchia szerepe az I. világháborúban” címmel Kapuváron megrendezett konferencián előadást tartó történész hozzátette: Az előkészítő tárgyalásokat a Sopron Vármegyei Gazdasági Egyesület meghatározó tagja, Berg Gusztáv az Esterházy-kastélyban (ma városháza) bonyolította le. A termény- és állatkiállításnak indult rendezvény mezőgazdasági gépszemlével és lóversennyel egészült ki. Szakértő zsűri mustrálta és értékelte a szarvasmarhától a sertésen át egészen a méhekig felvonultatott tenyészállatokat. Külön pavilonban mutatták be az annak idején virágzó háziipar remekeit. A bírálóbizottságok tíz kategóriában osztották ki a legjobbaknak járó díjakat.
A kapuvári kaszinó épületében tartott díszebéd jócskán átnyúlt a délutáni órákra. Igazi kuriózum az épségben megmaradt étlap, melyen tisztán olvasható, hogy az előkelőségeknek milyen finomságokat kínáltak. A látnivalókat 64 oldalas füzetecskével népszerűsítették. A prominens személyek a kastélyban kaptak helyet, de a kapuváriak közül sokan önként vállalták, hogy elszállásolják otthonukban a messziről jött vendégeket, akiknek csak az étkezésért kellett fizetniük.
Akinek mindez nem volt elég, másnap részt vehetett a Kapuvár határához közeli, ún. faluhelyi erdőnél szervezett rábaközi lóversenyen. Ezzel párhuzamosan meg lehetett tekinteni a korszak legmeghatározóbb mezőgazdasági gépeit. Újságírók hada tudósított a kétnapos kapuvári rendezvényről, melynek híre eljutott Ferencz József uralkodó udvaráig. A korszak legmodernebb technológiai eljárásait alkalmazó, folyamatosan fejlődő kapuvári mintagazdaságot Báró Berg Gusztáv hozta létre, aki érdemei elismeréséül magától az Osztrák-Magyar Monarchia fejétől vehette át a korábban Napóleon által alapított Vaskorona Rend harmadosztályú tiszti keresztjét.
Berg Gusztáv annyira fontosnak tartotta az újszerű dolgok meghonosítását, hogy 125 évvel ezelőtt több hónapos amerikai tanulmányútra indult, ami akkoriban igen csak merész vállalkozásnak hatott. A chicagói világkiállításra utazó báró tudatosan készült a tengerentúlra, és hatvannégy éves korában sajátította el az angol nyelvet. Pavlóczki Béla szerint a mai fiatalság és az idősebb korosztály számára is követendő példa a 19. században élt és alkotott bányamérnök nyitott hozzáállása a különféle tudományágakhoz.
Beküldés dátuma: 2018. 06. 19.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.