Hogy ne egyesével futkossanak az érintettek a polgármesterhez, megbízta Nyári Lászlót, gyűjtse össze az észrevételeket, és értő módon tolmácsolja a városvezetésnek. Azért a romológusra esett a választás, mert a képviselni szándékozott csoportból való, tehát jómaga is cigányember. A volt pedagógust sokan ismerik, és megbíznak benne, ráadásul államigazgatási tapasztalatokkal rendelkezik.
A referens minden héten csütörtökön 9-től 12 óráig várja az érdeklődőket a városháza földszinti “barna”termében. Nyári László leszögezte: nyugodtan jöhetnek hozzá a romák a családban felmerült ügyes-bajos dolgaikkal, legyen az lakás vagy iskoláztatási, vagy megélhetési probléma. A polgármesteri hivatal előadója szoros kapcsolatot ápol a helyi családsegítővel és a munkaügyi kirendeltséggel, de a cigány kisebbségi önkormányzat alelnökeként is szorgalmazza e területek együttműködését.
A Teleki Blanka-díjjal kitüntetett Nyári László határozatlan időre szóló referensi kinevezéséről megjegyezte: mindkét fél - az általa képviselt cigányság és a polgármesteri hivatal - kölcsönös megelégedése és őszinte hozzáállása mellett szeretné végezni munkáját.
Beküldés dátuma: 2010. 12. 15.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.