fordítható, kizárólag a résztvevők alkalmasságának fejlesztésére, melytől remélik, hogy a túlterhelt dolgozók feltöltődését is eredményezi. Az önként jelentkezők szívesen vállalják a programban foglaltakat, ezért senkit sem kellett noszogatni – hangzott a nyilatkozatban. A szakképzetteknek ötévente kell megújítaniuk az
alapnyilvántartáshoz szükséges, ún. működési kártyát, mely azt jelenti, hogy pénzdíjas továbbképzéseken vesznek részt, viszont ezeket az intézmény az ismert anyagi körülmények miatt nem tudja támogatni. Külön öröm, hogy a pályázat megoldást nyújt erre a problémára is. A projekt tartalmazza két gyógytornász és két ápoló továbbképzését, valamint egy szakdolgozó diabetológiai tanfolyamának árát, ezenkívül több mint százan vehetnek részt a stresszkezelő és regenerációs kompetenciafejlesztésen.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.