A világ egyre több táján ismerik és tisztelik a hagyományőrző magyar ételeket. Nagymamáink receptjei felbecsülhetetlen értékeket képviselnek a családokban. A kapuvári ÍzvadÁszok 2008 óta népszerűsítik a tájegység főztjeit.
A kapuvári ÍzvadÁszok alig győznek eleget tenni a heti két-három meghívásnak, ezért néha kénytelenek visszamondani a szíves invitálást. Mióta nyilvánosságra került év eleji vatikáni útjuk, hihetetlen mértékben megnőtt az ázsiójuk, s ezzel együtt Kapuvár hírneve is szárnyra kapott. Így már számon tartják őket a római Szent Egyed segítő közösségben is. A jótékony célú rendezvények mellett elvárják a főzőcsapatot a különböző falunapokra, fesztiválokra. Magyar László a Szabadtűzi Lovagrend tagjaként több főzőversenyen zsűritagként közreműködik. A vidéki rendezvényeken ragaszkodnak a hagyományos ízekhez, ezért a gulyásleves és a pörkölt a legkelendőbb bográcsban főtt ételek. A komolyabb versenyeken más az elvárás, mert a kijevi csirkemelltől kezdve bármit el kell készítenie annak, aki szeretne megfelelni a szigorú követelményeknek.
A Szabadtűzi Lovagrend tagjai első alkalommal vettek részt a Bajai Halfőző Fesztiválon, ahol mindenki a saját tájegységére jellemző ízvilágot mutatta be. A település főterén felállított ún. lovagi udvarban álltak neki a főzésnek. Eleinte gyanakodva figyelték őket a több évtizede halászléfőzéssel foglalkozó bajai konyhamesterek, akik ugyan ismerték a gasztrolovagok passzírozással készített szigetközi ételét, de a bajai népünnepélyen még nem találkoztak ehhez hasonlóval. Július 11-én kb. 1800 bográcsban főtt a halászlé, melyre 40 ezer ember volt kíváncsi – mesélte az ÍzvadÁszok vezetője. Sokat elárul, hogy a kapuváriak 220 adag főztje pillanatok alatt elfogyott. Ezenkívül „mini kiállítás” keretében mutatták be a Rábaköz kulturális és szellemi kincseit. Többen a kapuváriak ízlésesen kialakított standja előtt készítették el élményeik megörökítésére szolgáló fotóikat. A bajaiak másnap dunai hajókirándulással hálálták meg a lovagrend által felkínált finom ételeket.
A Kapuvári ÍzvadÁszok csapatát hárman alkotják: Magyar László és kislánya, valamint felesége, Magyarné Pócza Katalin. Úgy tűnik, a vegyes Triumvirátus a főzésben is jól egymásra talált. A lovagrend szabályzata szerint a 18 év alattiak az Apródok, akik nagykorúvá válásuk után automatikusan belépnek a lovagok családjába. A „Kormoslovagok” néven is emlegetett Próbalovagok a tesztek teljesítése után lesznek igazi Lovagok. Mivel Magyarné Pócza Katalin már rég teljesítette a kívánalmakat, a Magyar Úr nejét a lovagrend tóalmási központi ünnepségén avatták lovaggá.
Magyar Lászlót a " Lovagrend keretében végzett munkája, a népi gasztronómiai hagyományok megőrzése terén végzett tevékenysége és követendő lovagi magatartása elismeréséül” Szabadtűzi Lovagrend Érdemszalagja kitüntetéssel jutalmazták.
A Szabadtűzi Lovagrend nagytanácsa Magyar Lászlót – a sikeres elméleti és gyakorlati vizsga letétele után – ünnepélyes eskütétel keretében avatta az " Étkek Bírálója" zsűrinek.
A több külföldi csapat részvételével megrendezett, nemzetközi versennyé fejlődött „Kárpát-medencei Történelmi Hadikonyha” szemlén az ÍzvadÁszok ételsora a zsűri különdíját eredményezte. Végezetül következzék Magyar László – öntésmajori nagymamájától átvett – menüsora, mely még leírva is étvágygerjesztő: kolbászos krumplileves-lisztgombóccal, savanyított káposztába bújtatott csirkefalatkák polentaágyon, darás terc krumplival felengedve.
Az ÍzvadÁszok a további hetekben is el lesznek foglalva. Többek között ők készítették a nemrég megtartott Szent Anna-napi Lovasnapok és Vigasságokra érkező külföldi vendégsereg vacsoráját. Augusztus közepén tartják az Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivált, melyen „úri konyha” kategóriájában mérik össze tudásukat a versenytársakkal. A jó példa ragadós, mert idén Hámori György, Kapuvár vezetője is fakanalat ragad, és részt vesz a Polgármesterek Kupája elnevezésű viadalon. A rendezvényen Magyar László fogja betölteni a főszakács pozíciót. Szeptemberben az erdélyi Szárhegyen várják a főzőcsapatot, ahol Böjte Csaba egyik alapítványa közreműködésével főznek több száz adag ételt a rászoruló gyerekeknek.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.