Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Kapuvári megemlékezés Szigethy Attiláról

A temetői díszsírnál megkoszorúzták Szigethy Attila nyughelyét. Az ünneplő közönség a megemlékező beszédet Budai Imre alpolgármester tolmácsolásában hallgathatta meg. – A vállalt küldetés mindig teljes magányt, erős szívet és megalkuvás nélküli tartást követel. Aki vállalja az emberek ügyét, kénytelen elfogadni ezt a magányt és embertelenséget. Városunk szülöttje, Szigethy Attila, az 1956-os forradalom magyarországi vezetője ilyen sorsot vállalt magára. Közel a néphez, a vidéki szegénységhez, mindvégig megőrizte emberi arcát – hangzott a szónoktól.
Tihanyi László családja révén került közelebbi kapcsolatba a mártír emlékével, mivel édesapja közös cellában sínylődött Szigethy Attilával, aki a társait leleplező kínvallatások elkerülése érdekében önkezével vetett véget életének. A bajtársat, Tihanyi Árpádot koncepciós per keretében végezték ki. A Szigethy Attila Társaság elnöke követendő példának említette a forradalmár életútját főleg azok számára, akiknek neveltetésük révén szélesebb a kitekintésük a világra. Az elszegényedett kisnemesi környezetben felnövő Szigethy Attilát származása a konzervatív jobboldali körök mellett az egyszerű kapuvári emberek felé irányította.
Büki Lajos ugyancsak részese volt a győri forradalmi eseményeknek. A később mártírhalált szenvedett Török Istvánnal lakott albérletben, s a városházán mindketten Szigethy Attila hírszerző  tevékenységét erősítették. A győri munkások követeléseit tolmácsolták Nagy Imrének a parlamentben. Más alkalommal felderítőként érkeztek Budapestre, hogy megerősítsék vagy cáfolják a harci eseményeket. Mint kiderült, hazug volt az akkori szónok állítása, hogy a főváros vérben fürdik. Büki Lajos nem tartózkodhatott sokat Szigethy Attila közvetlen környezetében, mivel általában úton volt, de ez idő alatt úgy tapasztalta, hogy nagyszerű emberrel van dolga. A pályatárs szerint a kapuvári származású hős rátermettsége révén képes volt kezelni a forradalmi hangulatot, és nem hagyta elharapózni az ellenséges irányzatot. Az utókor úgy értékeli Szigethy végső tettét, hogy sok ember szabadságát és életét mentette meg a sajátja által.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 24.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Dr. Németh Miklós a nagy előd méltó utóda szeretne lenni

    Beled új aljegyzőjének az önkormányzati igazgatás teljesen új területet jelent, de szerencséje van, mert dr.

  • A kapuváriak jövő évi ajándéka - 2021-ben birtokba vehetik az új szabadidőparkot

    A barnamezős beruházás olyan elhagyott üzemi területek felújítását  jelenti, mely  alkalmassá teszi az objektumot a korábbiaktól eltérő, más jellegű újrahasznosításra – tájékoztatta a lakosságot Hámori György, aki szerint  hiánypótló fejlesztés lesz a városban a családok kikapcsolódását szolgáló szabadidőpark létesítése.

  • 2021 januárjától tilos a növényi hulladékégetés

    Jelenleg önkormányzati engedélyhez kötött a kerti hulladékégetés, de 2021. január elsejétől hazánk egész területén tilos lesz ez a tevékenység.

  • A Csornai Múzeum épületének titkai

    A csornaiak hajlamosak azt hinni, hogy pontosan ismerik a premontrei prépostság épületét, ahol az ’50-’70-es években járási központ, valamint házasságkötőterem működött, vagy azokból az időkből, amikor 1989 után visszatértek a szerze-tesek a városba – fogalmazott Aszt Ágnes régész-muzeoló-gus, aki Csorna emblematikus épülete előtt állva kezdte is-mertetőjét a Rábaközi Televízió nézőinek.

  • Még gyakoribb fertőtlenítés a beledi iskolakonyhán

    Televíziós forgatásunkkor frankfurti leves és sajtos metélt készült, mellé almát kínáltak az étkezőknek a beledi iskolakonyhán.