Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Kapuvár város működése biztosított az elkövetkezendő esztendőre

Átgondolt, biztonságra törekvő költségvetést készített Kapuvár a 2021-es esztendőre – nyilatkozta Hámori György. A büdzsé főösszege meghaladja a 4 milliárd forintot, melyből több mint 2 milliárdot az elnyert pályázatok megvalósítására fogják fordítani.

Az önkormányzatok életében a legfontosabb feladat az adott évre vonatkozó költségvetés összeállítása. Igaz, hogy a jelenlegi helyzetben, ezzel párhuzamosan egy másik fontos feladattal is foglalkozniuk kell, hiszen nem tűr halasztást a védekezés – jegyezte meg a polgármester. Szerinte továbbra is jól végzi munkáját a tavaly megalakult stratégiai munkacsoport, melynek tagjai hétfőn reggel telefonos megbeszélés alkalmával egyeztetik az aktuális tennivalókat. A városvezetés friss információkkal rendelkezik az intézmények működéséről, valamint a járványhelyzet helyi vonatkozásairól. Sajnos Kapuvárt is elérte a koronavírus-járvány harmadik hulláma, ami a karanténban lévők, továbbá az igazolt fertőzöttek növekvő számából is látszik. Hámori György hozzátette: a kapuváriak betartják a kormányzati és helyi korlátozó intézkedéseket. – Kérek mindenkit, hogy nagyon figyeljen oda a távolságtartásra, a higiénés szabályokra, valamint a zárt helyen történő maszkviselésre, ezenkívül aki sorra kerül, oltassa be magát.
A városvezető bevezetője után visszatért a helyi büdzsé ismertetésére. Olyan biztonsági alapokra helyezték a költségvetést, melyben nem számolnak váratlan kiadásokkal. Hámori György megismételte a korábban többször kifejtett álláspontját: legfontosabb a város működése, vagyis az intézményeknek el kell látniuk feladataikat, a dolgozóknak munkabérre van szüksége. A költségvetésre szánt összeg felét a fejlesztések megvalósítására fordítják, ezért a városvezető úgy gondolja, a kapuváriaknak nem lehet oka a panaszra, hiszen mennek tovább a beruházások. Az önerős beruházásokra a bevételek függvényében kerülhet majd sor – hangsúlyozta.
A képviselőknek majdnem egy teljes hét állt a rendelkezésére, hogy véleményezzék a tervezetet, melynek figyelembevételével hozta meg Hámori György a döntését: ellátja kézjegyével a költségvetést.
Törvény rendelkezik arról, hogy a 25 ezer fő alatti településeknél a kormány a 2019. évi adóbevételek alapján kompenzálja a kieső iparűzésiadó-bevételt. Elsősorban a parkolódíjak megszüntetése érinti a Kapukom Kft.-t, melynek működéséhez az önkormányzat pótolja az elmaradó bevételt.
Az elmúlt hónapokban lelassult a szabadidőpark építése, de a tavaszi időjárás lehetővé teszi a munka folytatását – tért át a polgármester a beruházásokra. Abban bízik, hogy egyre több földből kiemelkedő objektum jelzi majd, hogy jó ütemben halad a fejlesztés.
Kihelyezésre került a görkorcsolya- és gördeszkapálya néhány eleme, de még használaton kívül vannak, ezért balesetveszélyesek – hívta fel a fiatalok figyelmét a városvezető, és arra kérte az ifjúságot, hogy legyenek türelemmel, várják meg míg elkészül teljesen. Körvonalazódik a focipálya kerítése, ahol hamarosan leterítik a gyepszőnyeget.
Jó hír, hogy első ütemben berendezték az idősotthont, a második etapban pedig elindítják a nagy épület kivitelezési közbeszerzési eljárását. Hamarosan költözhet a Kapukom Kft. az ipartelepi szolgáltatóházba, továbbá várható, hogy megérkezik a bérlő a kibővített inkubátorházba. Folyik a strand felújítása, mert a gépészeti beruházást nem akasztotta meg az időjárás. Mivel speciális szakértelmet kíván egy ilyen jellegű beruházás, csak néhány cég képes a munka elvégzésére, de a többi egyéb feladatra várják a helyi cégek jelentkezését is, melyről kivitelezési eljárás keretében születhet döntés. Előkészítették a bölcsőde bővítés közbeszerzési kiírását, illetve már most készülnek a következő uniós költségvetési ciklus TOP-os pályázataira.
Kapuvár város önkormányzata tavaly a Belügyminisztérium pályázatán 40 millió forint támogatást nyert a Felsőmező utca felújítására. Az aszfaltkeverő üzemek indulását követően szeretnének nekilátni az önrésszel kiegészített beruházásnak.

Szeretünk közösségbe járni, a barátainkkal találkozni, így ezeket a dolgokat nehezen adjuk fel, a kapuváriak viszont nagyon gyorsan alkalmazkodnak a mindenkori helyzethez – fogalmazott Hámori György azzal kapcsolatban, hogy a lakosság lassan egy éve kénytelen elviselni a pandémia miatti nehézségeket. – Büszke vagyok a városomra, mert pillanatok alatt kialakult az összefogás intézményeink és a lakosság közt. Nagyon köszönöm az egészségügyi és a szociális ágazatban dolgozóknak, mert emberfeletti teljesítményt nyújtottak az elmúlt esztendőben – mondta a polgármester, akinek rendkívül megnyugtató, hogy számíthat az emberekre.

Beküldés dátuma: 2021. 03. 09.

Kapcsolódó hírek

További hírek