Valamennyit csökkent, de a pandémia után ismét növekedett a kapuvári Castrum SC létszáma, így ma közel százhúszan sportolnak az egyesületnél. – Már nem egyedül viszek mindent a vállamon, hanem inkább én vagyok, aki besegít Bencének a felnőttek funkcionális edzéseinél, ezenkívül Serfőző Hanga, Csonka Lili és Németh Veronika is remekül közreműködik az ovi karate csoport munkájában – mondta Pantelics Péter.
Hat ország közel háromszáz versenyzője képviselte hazáját a Szlovák Open nemzetközi karate versenyen, melyen hat kapuvári versenyző vett részt, közülük is főleg azok, akik kvalifikáció hiányában lemaradtak a diákolimpiáról. Takács Noel és Gere Boglárka aranyérmet, Tóth Erik és Vörös Anna pedig ezüstérmet szerzett Szlovákiában. Főleg olyan fiatalokról van szó, akik tavaly kezdték el a versenyzést. Visszatérve a diákolimpiára, Pantelics Péter elmondta, hogy azon viszont tizenhét castrumos versenyző indult és kilenc érem született. Serfőző Hanga Niobé és Horváth Réka aranyérmes, Szeg Fanni és Zólyomi Károly ezüstérmes lett, míg Hoffer András , Bors Jázmin, Horváth Nándor, Szűcs Hanna és Horváth Máté bronzérmet szereztek.
Az egyesület nagyon büszke a mozgássérült Magyar Lóránt teljesítményére, aki formagyakorlatból ezüstérmet szerzett az országos versenyen. Sajnos elmaradt a parasportolók nemzetközi versenye, így Lóri nem képviselhette hazánkat a Hollandiában tervezett júniusi Európa-bajnokságon.
További jó hír az egyesülettől, hogy Németh Veronika kitűnő eredménnyel fejezte be a Semmelweis Egyetem gyógytornász szakát. Pantelics Péter abban bízik, hogy Kapuváron fogja kamatoztatni szakmai tudását.
Hétfőtől szombatig minden nap tartanak edzéseket, de a versenyzők a hét utolsó napján szeretnének gyakorolni, azt is meg tudják oldani. A nyári szünet csak a versenyeket érinti, mert továbbra is lesznek edzések, illetve Balatonbogláron edzőtáboroznak a fiatalok, többen pedig az övvizsgájukra készülnek fel.
A Castrum SC egész éven át várja a jelentkezőket, a szülők nyugodtan hozhatják gyerekeiket. Az augusztus hónap kifejezetten jó alkalmat kínál arra, hogy az ovi karatésok még a szeptemberi iskolakezdés előtt megszokják az edzőtermi körülményeket, és ráhangolódjanak az iskolai kötöttségekre az óvodai játékosság után.
Az egyesületnél jól érzik magukat azok a problémásnak mondott vagy gondolt fiatalok is, akik adott esetben nehezebben parancsolnak maguknak megálljt, ezért az átlagosnál többet mozognak. Amennyiben nincs meg valakinek a labdaérzéke és kevésbé kedveli a csapatjátékokat, a küzdősportban még bőven kiteljesedhet. – Bárki bajnok lehet és idővel le tudja győzni önmagát. Mi ebben segítünk – fogalmazott az egyesület elnöke.
1983-ban indult el a karateoktatás Kapuváron. Az elmúlt 40 esztendőben több százan ismerkedhettek meg a harcművészettel, mely ma is töretlen népszerűségnek örvend a városban.
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.
A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban már tavaly decemberben elkészült az ún. beiskolázási terv a 2025/2026-os tanévben kezdő első osztályosok számára.
Rohamosan közeledik egy fontos dátum a Kapuvár Térségi Általános Iskola számára: 2025. április 10-11-én lesz a leendő első osztályosok beíratása.
A tavalyi közmeghallgatáson a továbbiakban is a felújításokról, fejlesztésekről, tervekről beszélt a polgármester.