Mátics Zoltánné a soproni főiskola után a fővárosban elvégezte a nyelv- és beszédfejlesztő szakot, majd a közoktatásvezetői képesítést is megszerezte. Az édesanya férjével két gyermeket nevel: fiuk egyetemista, lányuk pedig középiskolás. A tagintézmény-vezető kollégáival arra törekszik, hogy családias, szeretetteljes légkör vegye körül a gyermeket. A csoport létszáma kicsit csökkent a tavalyihoz képest, de év végére eléri a huszonhat főt. 2007 óta a kapuvári Király-tó Óvoda tagintézményeként funkcionálnak. Mátics Zoltánné szerint ennek számos előnyét élvezik: Azóta hamarabb eljut hozzájuk a szakmai információ, és könnyebben bekapcsolódnak a különböző rendezvényekbe. Ha kell, a kicsiket is utaztatják a számukra érdekes programokra. Tagóvoda lévén továbbra is maguk szervezik az életüket a Kéz a kézben elnevezésű program által. – Nagyon fontos, hogy a gyerekek megismerjék környezetüket, ezen belül a falut. Sokat sétálunk Babóton, és ismerkedünk hagyományainkkal – fogalmazott az tagintézmény-vezető. Örömmel hallgatják az idősebbek elbeszéléseit – tette hozzá. Legyen szó bármilyen rendezvényről, egy emberként megmozdul a falu, és mindig nagy segítséget kapnak a polgármestertől és a helyi vállalkozóktól. Mivel a szülők szívesen hordják gyermekeiket az óvodába, bármilyen kérésük teljesítésében közreműködnek. A Babót Jövőjéért Alapítvány ellátja őket fejlesztőjátékokkal; az óvoda külön tornaszobával és a nyugodt alvást biztosító légtisztítókészülékkel is rendelkezik. Mátics Zoltánné szerettel várja azokat a letelepülni szándékozó fiatal családokat, akik a jól felszerelt óvodába íratnák gyermekeiket.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 15.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.