Varga Zoltán, a csornai Rákóczi-iskola testnevelő tanára átadta a versenyről készült jegyzőkönyv egy-egy példányát a csapatvezetőknek, hogy ez alapján is elemezzék a tanulók szereplését. Ötödik helyen végzett a rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola

csapata, de náluk valamivel jobban versenyeztek a szili Szent István Körzeti Általános Iskola tanulói, ezért ők negyedikek lettek. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási központ alsósai állhattak fel, a Széchenyi István Körzeti Általános Iskola diákjai pedig a második helyet szerezték meg. A január végén megrendezésre kerülő megyei döntőn a körzetet a győztes kónyi Deák Ferenc Általános Iskola csapata képviselhette.
Az első helyezést elért, lányokból és fiúkból álló, tizennyolc fős kónyi csoport működéséről Varga Katalin pedagógus beszélt. A területi fordulón résztvevő játékosok tíz versenyszámot teljesítenek, melyben a gyerekek gyorsaságát és a pontosságát mérik össze. A február végi országos elődöntőre a megyei rangadón túljutott két legjobb csapat mehet tovább. A bajnokságok közeledtével nem elegendő a heti két foglalkozás, ezért ilyenkor gyakoribbá válnak az edzések. A többfordulós versenysorozat végére a gyermekek elfáradnak, ezért kreatívabb feladatokkal teszik változatosabbá a gyakorlást. Varga Katalin szerint ha minden diák kihozza magából a maximumot, minden megmérettetésen meglesz az eredmény.

Beküldés dátuma: 2011. 01. 26.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.