A koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli szünet feloldása után több mint ötven kisgyermeket visznek a csornai bölcsődébe, ahol a szülők előrejelzése alapján folyamatosan nő a létszám.
– Csorna város polgármestere 2020. március 16-ától rendelt el bölcsődénkben rendkívüli szünetet. Intézményünkben ez idő alatt is folyamatosan biztosítottuk a gyermekek ellátását. Kezdetben négy-öt kisgyermek volt jelen intézményünkben, majd ez a létszám folyamatosan növekedett és mire a rendkívüli szünet végét jelezték, közel harminc kisgyermek járt a bölcsődébe. Így nálunk nagyon szükségessé vált a rendkívüli szünet feloldása – mondta Szür Bernadett. – Ezt követően május 25-étől már jóval nagyobb létszámban, a negyven főt átlépve, folyamatosan növekedett a benti gyermeklétszám. Mai létszámunk eléri lassan az ötven főt és a szülők előrejelzése alapján növekedni fog a továbbiakban is – tette hozzá a bölcsődevezető.
A csornai bölcsőde vezetője jelezte, hogy a rendkívüli szünet idején a szülők nem mehettek be az intézménybe, a kolléganők az ajtónál fogadták, majd átöltöztették és vitték tovább a csoportszobába a gyerekeket, valamint a délutáni hazaadás is ugyanígy zajlott náluk. A szülők csengettek, majd a bölcsődei dolgozók megnézték, hogy ki érkezett és ezt követően vitték ki a gyermekeket felöltöztetni. A napi tájékoztatás után adták át a szülőknek a gyermekeket. Miután feloldották a rendkívüli szünetet, a szülők bemehettek az intézménybe, de arra kérték őket, hogy a bölcsődei módszertani előírásokat és javaslatokat követve maszkot használjanak a belépéskor. A bejárati ajtókhoz cipőfertőtlenítő-szőnyeget és kézfertőtlenítőt helyeztek el és kérték ezek használatát. – Nagyon együttműködőek a szülők, de a gyerekek is betartják a kért óvintézkedéseket – jegyezte meg Szür Bernadett.
Beküldés dátuma: 2020. 06. 16.Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.