Törekiné Takács Beáta úgy gondolta, az osztályába járó gyermekek vannak olyan ügyesek, hogy át tudják élni a pásztorjáték misztériumát. A diákok küldetésnek tekintették a betlehemezést és az arra való felkészülést, melyre a felhívás alapján bármelyik osztály pályázhatott volna. A pedagógus elmondta, hogy szigorúan tartani kellett magukat a pályázatban meghatározott műsoridőhöz, de a fellépők és az előadások számát is meghatározták. Szintén pontokat érdemel a tanulók által vezetett betlehemes napló formai megoldása: feltüntették az előadásokat, a felhasznált kellékeket, de az értékelésnél sokat nyom a latba a forgatókönyv milyensége és a nézők véleménye, valamint a médiában való megjelenés is. Mindent pontosan dokumentáltak: a fellépéseket, az előadások helyszíneit, az esetleg ott készült videofelvételeket, fényképeket. Az öngondozásos pályázat teljesítését szúrópróbaszerűen ellenőrizték. A felkészítő tanár rengeteg forrásanyagot átnézett, hogy a tanulók előadása hiteles legyen, a korhű ruházat összeállításában pedig a szülők és a nyugdíjas pedagógusok is közreműködtek, ezenkívül Radó Tamás atya a templom jelmezeiből adott kölcsön az iskolásoknak.
A tét nem kicsi, hiszen az első három helyezett csoport utazhat az Adriai-tengerhez. A kapuvári diákok azért még nem csomagolnak be a bőröndbe, de szeretnének ott lenni a legjobbak között. Túl sokáig nem kell izgulniuk, hisz az eredményhirdetés márciusban várható. Törekiné Takács Beáta igazgatóhelyettes szerint viszont nem ez a lényeg, hanem az élményekben gazdag együttlét, ugyanúgy, mint az iskola legutóbb nyilvánosságot kapott tavalyi egészség- és sportnapján.
Beküldés dátuma: 2011. 01. 12.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.