Annak fényében, hogy női „privilégiumnak” tekintjük a konyhai műveleteket, igazi kényeztetésben volt része a vásárosfalui lányoknak, asszonyoknak az idei nőnapon. Hogy a nyár folyamán mi vár még a helyiekre és a programjaik iránt érdeklődő környékbeliekre, Tompáné Balogh Mária beszélt a részletekről.
Zajlik az élet az alig másfél száz lelkes, kapuvári járásban található Vásárosfaluban. Legutóbb a hagyományőrző disznóölésen forgatott náluk a Rábaközi Televízió, nemrég pedig Tompáné Balogh Mária számolt be a faluban történt eseményekről.
Az összetartó közösséggé kovácsolódott civil lakosság sok mindenre kapható, és már-már szinte családias hangulatban zajlanak a programok.
A férfiak igencsak meglepték a hölgyeket az idei nőnapon, mert fakanalat ragadva finom ebédet készítettek az ünnepelteknek, s nemcsak felszolgálták az ételt, hanem rendet is tettek maguk körül.
Vásárosfaluban korábban kialakult egy olyan aktív csoport, melynek tagjaira mindig lehetett számítani, de miután családalapításra adták a fejüket, ritkábban foglalkoznak a közügyekkel. A faluház vezetője örömmel tapasztalta, hogy újabban a huszonévesek kezdenek mozgolódni és egyre több feladatból veszik ki a részüket. A májusfa állítása után még nagyobb fába vágták a fejszéjüket, mert sok tennivalót ad a közelgő Linkó Fesztivál megszervezése.
Vásárosfalu egyik védjegye lehetne a közel húsz éve megrendezésre kerülő bilicke fesztivál, mely a húsvéti locsolkodás után veszi kezdetét a faluház előtti területen. Az idősebbek annak idején rendszeresen gyakorolták a népi játékot, amit napjainkban a fiatalabbak próbálnak életben tartani. A szomszédos településekről, Beledről, Edvéről és Rábakecölről érkeznek a részt vevő csapatok. A tojásdobálás mellett ugyancsak népszerű ebben az időszakban a kuglizás, melyre mindig elegendő versenyző jelentkezik.
A nyárbúcsúztatónak indult augusztusi VéFeszt idővel komoly régiós fesztivállá nőtte ki magát. A tavalyi huszadik jubileumra a szervezők amiatt is nagyobb rendezvénnyel készültek, mert úgy döntöttek, nem folytatják a hagyományt. Az előkészületek egyre több energiát igényeltek, ezért jobbnak látták, ha a csúcson hagyják abba, és inkább családjukkal töltik a felszabadult időt.
Az őket követő generáció képviselői viszont hiányolják a nyári feltöltődést kínáló zenei programokat, így átvették a stafétát, annyi különbséggel, hogy június 14-15-én Linkó Fesztivál néven tartják meg az idei összejövetelt. Az ötletet a település határában folydogáló Linkó patak, illetve a faluház neve adta a szervezőknek. A dátum sem véletlen, hiszen a Szentháromság vasárnapjához közeli időpontot szerették volna, amikor egyébként is a falu búcsújára kerülne sor.
Tompáné Balogh Mária köszönetet mondott Gyopáros Alpár országgyűlési képviselőnek, aki támogatta a település célkitűzéseit, így a már elnyert, illetve a várható pályázati forrásból összesen hétmillió forintot fordíthatnak a nagyrendezvényre. A faluház vezetője a fellépők közül elsőként a nagyobb neveket említette: ilyen a Csík zenekar, a Kelemen Kabátban, Polgár Peti, valamint a szanyi Mamma Mia.
Beküldés dátuma: 2019. 06. 04.
Mozgalmas nevelési év a beledi óvodában
A beledi óvoda dolgozónak elsődleges célja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az intézményben és örömmel vegyenek részt az óvoda mindennapi életében.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.