beosztásokban. Az azóta közismert emberben a ‘90-es évek elején merült fel először, hogy tenni kellene valamit települése gyarapodásáért, ezért a hasonlóan gondolkodó falubeli ismerőseivel megalapították a Független Kisgazdapárt helyi szervezetét. Az FKgP színeiben induló jelöltnek a polgármesteri pozíciót nem sikerült elnyernie, de megválasztották képviselőnek, amely pozícióját azóta is betölti. A közéleti ember hamarosan szakított a kisgazdákkal, mert nem tudott azonosulni a szervezet torgyáni irányvonalával, s ezzel egy időben a “ringben maradt”szocialistákkal ismét egyszereplős lett a pártpolitika Beleden. Jakab Zoltánról nem lehet azt állítani, hogy válogatós lenne, legalábbis, ami a közéleti szerepvállalását illeti: - Majdnem minden területen mozogtam, amikor szükség volt valakire, akkor elő tudtak venni - közölte az interjúalany. Ajánlásra elfogadta 1992-ben a megüresedett, jövőre századik esztendejét betöltő sportklub elnöki székét, amelytől azóta sem vált meg. A centenárium méltó megünneplésére idén vagy azt követően bajnoki aranyat szeretnének akasztani a beledi focisták nyakába, de eddig sem szűkölködtek a sikerekben, ugyanis többször szerepeltek a megyei I.osztályban. Ezenkívül rendbe tették a pálya környékét. A vállalkozókkal, a focistákkal és a labdarúgás iránt szerelmet érző helyiekkel 1999-ben társadalmi munkában megkezdett építkezés idővel kiegészült az önkormányzat támogatásával és egyéb pályázati pénzzel, így 2004 nyarán átadhatták a mai formájában is látható új öltözőt.
A sportegyesület vezetője elégedetten állapította meg: kilencven százalékban a helyi fiataloknak biztosítanak mozgási lehetőséget. A 117 igazolt labdarúgóval, és ezen belül 80 játékengedéllyel rendelkező, megyei II.osztályban játszó focistákon kívül ott vannak még a legutóbb kicsit rosszabbul szereplő kézilabdások, de választható az asztalitenisz, a kézilabda, az erőemelés, az atlétika, és külsős szervezésben a karate is.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.