A beledi általános iskola igazgatója tavaly ősszel olyan újszerű szemléletmódot vezetett be az intézményben, melyre a pedagógus kollégák és a gyermekek is fogékonyak voltak. A tervek szerint nemcsak a nyolcadikasok körében, hanem a teljes felső tagozaton alkalmazni fogják a pályaválasztási felkészítést.
Nagyon sok segítséget kaptak a beledi általános iskola végzősei, ezért ők talán könnyebben döntöttek arról, hogy melyik középfokú oktatási intézményben folytassák tanulmányaikat. A nyolcadikasok időben leadták a jelentkezési lapokat és túl vannak már a központi írásbeli felvételi vizsgán is.
Kőszegi-Németh József tavaly nyár végén új beiskolázási és pályaválasztási programot hirdetett meg az általa vezetett intézményben. Utóbbi kezdeményezést azzal a céllal indította el, hogy a végzősők életszerű helyzetben tapasztalják meg a munka világában felmerülő problémákat. Az igazgató elmondta, hogy erőt próbáló féléven vannak túl a nyolcadikasokkal, akiket nemcsak a jó jegyek megszerzésére, a minél biztosabb felvételire motiváltak, hanem amennyire lehetett, előrevetítették, modellezték számukra a várható életutat.
A pedagógusok olyan jellegű felmérést végeztek a gyerekekkel, amelyek az önismereti tesztekhez hasonlóan abban segítik őket, hogy tisztában legyenek saját viselkedésük következményeivel, szellemi beállítottságukkal. A diák-tanító-szülő hármas egységben való gondolkodás, majd a gyerekekkel történt egyéni elbeszélgetés szintén a továbbtanulók jövőképének megalapozása érdekében történt.
– Számomra nem az a fontos, hogy a tankönyvben foglaltakra vagy a bizonyítvány megszerzésére készítsük fel a gyerekeket, hanem az életre – mondta Kőszegi-Németh József, aki a következő hasonlattal példálózott: a jó érdemjegy legfeljebb annyit ér, mint egy szakember kezében a csavarhúzó, melyet ha ismeri a szakmáját, ha sikeres, esetleg használni is fog.
– Úgy lehet sikeresen felkészíteni a diákokat, ha kimozdulunk az iskola kapuján, ezért beszélhetünk „életre nyitott” iskoláról. A nyílt napokok kívül pályaorientációs tájékoztatókat szerveztünk a helyi sportcsarnokban. Sopronba, Győrbe, Csornára, Kapuvárra ellátogatva a fiatalok tovább bővíthették ismereteiket a pályaválasztással kapcsolatban – hangsúlyozta az igazgató.
A vállalkozók, munkahelyi kollektívák abban voltak a segítségükre, hogy közelebb hozták a gyerekeknek a valós helyzeteket. Néha olyan egészen aprónak tűnő dolgok keltik fel a figyelmét a pályaválasztás előtt álló tanulóknak, amelyekre a felnőttek nem is figyelnének fel. Mindez fordítva is igaz: a diákoknak el kell mondani, hogy milyen árnyoldalai lehetnek a választott szakmának, mert ezeket az információkat az iskolai tankönyvek nyilván nem tartalmazzák.
Az írásbeli felvételi vizsgát követő beszélgetésen a diákok elmondták tanáraiknak, hogy hétről hétre azon gondolkodtak, mi lesz velük felnőtt korukban. Épp ezért az iskola távlati tervei szerint már ötödiktől nyolcadikig arra készítik fel a gyerekeket, ami az életben is előfordulhat velük. Kőszegi-Németh József „Az életre nyitott iskola” elnevezésű programot a következőképpen magyarázta: A felső tagozatosokkal négy éven át készülnének a következő negyvennégy esztendőre, vagyis a felnőtt kor aktív, munkában töltött időszakára.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.