Dr. Benedek Zoltán főigazgató bejelentette: elérkezett az idő, hogy ezt a beruházást is megmutassák az nagyközönségnek. A projekt lassan közelít a végleges befejezéséhez. Az épületet egyelőre nem volt mód teljes egészében körbejárni,
de a látvány így is bőven megérte.
Sajnálattal, de kénytelenek voltak megválni a Lumniczer Sándor utcai kórház utcafrontján nőtt fenyőfáktól, mert az erdészeti szakember veszélyesnek minősítette azokat. A kivágatott tűlevelűek helyett más növényeket fognak ültetni. Jól járnak a kapuvári és a környékbeli páciensek, mert nem kell a nyílt épületrészek között bolyonganiuk. Amennyiben a különböző szakrendelésekre beutalt betegek mégis más részlegben találják meg az orvost, zárt téren át közelíthetik meg a vizsgálóhelyiséget. A főigazgató az épület leglátványosabb elemének nevezte a főbejárat felől látható, üveghatású kupolával borított függőfolyosót, ami esztétikai szempontból sem utolsó. Közös épületblokkba került a napközbeni sürgősségi esetek java részének ellátására, illetve a továbbszállítást igénylő betegek előkészítésre alkalmas három alap szakrendelés: a sebészet, a gyomor és bélrendszer vizsgálatával foglalkozó, valamint a szív- és érrendszeri betegségeket vizsgáló szakágak.
Az elegáns külsővel rendelkező egészségügyi intézményben komoly munkát garantálnak a tapasztalt szakorvosok, illetve a tevékenységüket megkezdő kollégák. Dr. Benedek Zoltán hangsúlyozta: a 33 szakrendelés összesen 350 órásra tervezett időbeosztását ahhoz hasonlóan próbálták elosztani, ahogy a lakosság megszokta, illetve amely területeken erre lehetőség lesz, bővítik az ellátást. A Lumniczerben közel 400 millió forint értékű eszközberuházás várható, ezen belül felújítják a röntgenparkot, valamint modernizálják a labort.
Dr. Benedek Zoltán a kapuvári kórház gazdasági helyzetével kapcsolatban megjegyezte: a jövőre vonatkozó kilátások túl sok jóval nem kecsegtetnek, ezért plusz pénzzel nem kalkulálhatnak. A járóbeteg-központ szerves része az ún.nappali kórház, ahol a páciensnek nem kell 24 órát eltöltenie, mert miután megkapta a szükséges kezelést, visszatérhet otthonába. Az otthoni szakápolás a fekvőbeteg-ellátás hiányát hivatott enyhíteni.
Németh Csóka Gábor jelezte, hogy amint elkészül a beruházás, minden magasabb szintű igényt ki lehet elégíteni Kapuváron. Az alpolgármester üdvözölte, hogy nem kell 40 - 50 kilométerre Győrbe vagy Sopronba utazni bizonyos vizsgálatokért. Minden jel arra mutat, hogy a település jó úton halad kitűzött célja felé: Kapuvár a gyógyturizmus és az egészségügy fellegvára legyen.
Beküldés dátuma: 2010. 10. 27.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.