nemzetközi versenyen, mely tulajdonképpen az Európa-bajnokság válogatója. Kovács Ádám első helyezésével automatikusan továbbjutott, de hogy a rendszeres gyakorlás ne menjen a fiú iskolai előmenetelének rovására, a mester és tanítványa – az egy hónapos felkészülési időszakban – heti három-négy alkalommal fog gyakorolni. Horváth Tibor szerint Kovács Ádám alapkondíciója megfelelő, hiszen nem véletlenül nyerte meg a küzdelmeket.
bizonyos keretek között változhat. Ádámnak nagyon rövid idő alatt kell ráhangolódnia ellenfelére, és szinte azonnal reagálni a támadásokra. A versenyző a formagyakorlatoknál jobban kedveli a küzdelmet, de kit tudja, lehet, hogy az évek során megfordul a dolog, és a másik mozgáskoordináció lesz az erőssége.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.