Farkas Boglárka a fellépő táncosok nevében köszönte meg oktatójuk eddig munkáját, aki vállalva a szinte lehetetlennek tűnő feladatot, az eleinte a magukban sem bízó növendékeket megtanította a show-tánc alapjaira. A rímekbe szedett frappáns ünnepi beszédben benne volt minden: a fiatalok most már tudják, hogy miként kell leküzdeni a kishitűséget és a félelmet, továbbá megtanulták, érdemes csapatmunkában küzdeni a közös célért. A színpadra fellépő picik néha tanácstalanul fürkészték egymás mozdulatait, aztán bizonyos részeknél már gördülékenyebben ment a bemutató, a nagyobbaknak pedig az összetettebb koreográfiákat is sikerült kevés hibával előadniuk. Aki a csinos lányok dinamikus kar- és lábmunkája mellett a tekintetükre is figyelt, valószínű elhiszi: a show-tánc élvezetes mozgásforma, amely kitűnő kiegészítője az egészséges életformának.
Az országos kereskedelmi csatornák nagy nézettséget produkáló műsoraiban háttértáncosként felbukkanó fiatal „mester” már hatévesen a művészi tornával ismerkedett, majd tizenkét éven át balettozni tanult. A győri tánc- és képzőművészeti iskolában megkedvelte a klasszikus balett és modern tánc műfaját, így külföldi turnékon is megmérethette magát. Szabó Szilviben a 2006-os bodonhelyi falunap alkalmával merült fel az ötlet, hogy valamilyen táncos műsort kellene előadni. A bemutató olyan jól sikerült, hogy azóta is működik a nyolcvan főnyire duzzadt tánckar, melyet a próbákon kívül összeköt az a sok-sok közös program, amit együtt éltek át az évek során. A falunapokon fellépő csoport tagjai nem akarnak betörni a profik világába, csupán szeretnék élvezni a mozgást. A szülők a táncgála alkalmával meggyőződhettek gyermekeik fejlődéséről, így most már ők is tudják, hogy nem fecsérelték el a táncórákon töltött időt. A bodonhelyi show-táncosok tavaszra megint „belehúznak”, és hamarosan új koreográfiával készülnek.
Beküldés dátuma: 2012. 12. 12.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
-
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
-
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.