Az időjárás mostanság számtalanszor bebizonyítja, hogy milyen nagy úr, és a sok kár okozása mellett az már csak a kisebbik baj, amikor könnyedén felülírja a szabadtéri rendezvényeket. Ha nem szakad és nem fúj, az már a

szervezőknek fél siker.
Hokstok Imre polgármester megmutatta azt a nyakában lógó lurkójelvényt, valamint a menetlevelet, melyet minden fiatal megkapott a regisztráció után, na és persze egy hűsítő jégkrémet. A bátor benevezők sorra vehették az összes ügyességi játékot a sportpályán, ahol stílusosan sportszelet várta az akadályokon túljutó gyerekeket. A szülői munkaközösség erejéből és idejéből 400 palacsinta sütésére futotta, ezért aki nem ért oda időben, már csak jövőre kaphat a frissen készített finomságból. Hegyi Márta pedagógus játék közben magyarázta, hogy mi a feladata a gyerekeknek: a természetben, valamint a ház körül megtalálható hétköznapi tárgyakat tapintás alapján kell felismerni. A Beziről érkező Ardeleán
Krisztián István elárulta, hogy szinte mindegyik feladatot sikeresen teljesítette, s jót szórakozott az ugrálóvárban, de a golfjáték is tetszett neki. A fiú profi módon “tudósított” a rendőrség 270 km/órás sebességet is elérő Audi TT Coupe gépjárművéről, melybe most nyugodtan beülhetett, és megtekinthette a műszerfalat, valamint az érintőképernyős navigációs eszközt. A rend őrei türelmesen magyaráztak az autóba beülő kíváncsiskodó gyerekeknek. Krisztián nem zárta ki, hogy legközelebb is ellátogat a lurkófesztiválra.Meg is teheti, hiszen a győrsövényházi polgármester a folytatásról beszélt. A május végére időzített lurkó után június utolsó szombatján újabb - nemcsak a csintalan kópé lova-soknak szánt - fesztivál várja az érdeklődőket, név szerint a lókötő, augusztusban pedig a hagyományos- falunap.


Beküldés dátuma: 2010. 06. 30.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.