Az 1993 óta háziorvosként praktizáló, belgyógyászatból szakvizsgázott doktornő igyekszik megtalálni a középutat a hivatás és a család között, de egyébként is szerencsésnek tartja magát, hiszen párja szintén az egészségügyben dolgozik, ezért talán még toleránsabbak egymással. Nem szokatlan a családon belüli halmozódás, legalábbis ami az orvosi pályát illeti: Eszter mindkét bátyja gyógyításból doktorált, s a köztük lévő jelentős korkülönbség miatt jóval előtte járták ki az egyetemet. A húgot felettébb bosszantotta, amikor a fiúk latinul csevegtek előtte, ezért ő is szeretett volna betekintést nyerni ebbe az érdekes külön világba. A pedagógus szülőktől folyamatosan azt látták, hogy az egyik legizgalmasabb dolog az emberekkel való foglalkozás. A gyógyítás is szép lélekemelő folyamat, de szükség van hozzá az otthoni biztatásra, valamint a betegek részéről érkező megerősítésre - vallotta a háziorvos. A páciensek elkeseredettségét tapasztalta, amikor megszűnt az aktív betegellátás a kapuvári kórházban, ezért jelenlegi kormányunktól emberközpontúbb egészségügyet várnak.
Dr. Vincze Esztert barátnője hívta el arra a tanfolyamra, melyen megismerkedett az alternatív gyógymóddal, a homeopátiával, amit azóta a hivatalos orvoslás fontos kiegészítőjének tekint. A doktornő meggyőződése, hogy nem párperces kezelésre van szüksége a betegeknek, mivel minden ember egyedi problémával jelentkezik orvosánál, amit neki kötelessége lenne meghallgatni, viszont a hagyományos rendelésen állandóan időhiányban szenvednek. Többek között erre is megoldást nyújt a homeopátia, melyből 2006-ban szakvizsgát tett, és amennyire lehet, beépíti a betegek gyógykezelésébe.
Dr. Vincze Eszter ha összehasonlítja jelenlegi helyzetét karrierjének indulásával, akkor megállapíthatja, hogy most sokkal nyugodtabban telnek a napjai. Az 5-ös számú háziorvosi körzetet ellátó szakembert a kitüntetés váratlanul, ugyanakkor kellemesen érintette, de mint mondta, továbbra is átlagos “közkatonának”tartja magát, aki igyekszik a munkáját lelkiismeretesen elvégezni. - Mindenkinek van saját értékrendje, ez nekem a következőt jelenti: amit elvégzek, az olyan szintű legyen, hogy nyugodt lelkiismerettel zárjam a napot. A díj hatalmas dolog, de én ettől megváltozni nem fogok: aki így szeret, az ezután is ugyanúgy érez, akinek meg nem voltam szimpatikus, annak véleménye átalakulásáért sokat nem tehetek - fogalmazott az orvos.
Beküldés dátuma: 2010. 08. 25.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.