A Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai szeretnék, ha az állampolgárok
minél mélyebben megismernék az idén év elején alakult, átfogó szervezetet. Rácz Imre tűzoltó alezredes szerint az átlagembereknek eddig is inkább a tűzoltók munkájára volt nagyobb a rálátásuk, ezért ennek jegyében szervezték meg az őszi katasztrófavédelmi nyílt napot Kapuváron. A látványos bemutatók révén a lakosságnak még kézzelfoghatóbbá válik az egyenruhások tevékenysége. – Megmutattuk a gépjárműfecskendőket, a magasból mentő berendezéseket – mondta a kapuvári kirendeltség vezetője.
felnőtteknek szólt, de a gyermekek még a fecskendővel irányzott célbalövést is gyakorolhatták. Nemcsak helyből, hanem a környező településekről is érkeztek diákok a bemutatóra, Kapuvárról pedig szinte valamennyi óvoda kíváncsi volt a nyílt napra. – Korábban a „Nyitott szertárakció” keretében is látogattak hozzánk gyerekek, illetve gimnazisták. A pedagógusokkal és a diákokkal történt beszélgetés alapján azt a következtetést tudom levonni, hogy nagy az érdeklődés a szemléltetőórák után, ezért a jövőben is folytatni fogjuk – hangzott a tájékoztatóban.
Beküldés dátuma: 2012. 10. 17.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.