2011 szeptemberében a kis-csornai Katica óvodában már két csoporttal kezdődött a nevelési év, ezért az épületben működő Fogyatékosok Napközi Otthonának vezetése vállalva a kényelmetlenséget, további helyet ajánlott fel a gyermekeknek. A kistérségi társuláshoz tartozó települések polgármesterei – látva a sok vesződséget – támogató döntésükkel segítették a probléma megoldását, és új helyet kerestek a fogyatékkal élőknek. Az óvodások 2011

decemberében birtokba vehették a teljes épületet.
Amikor tavaly januárban a csornai Bóbita óvoda felújítását ünnepelték, az érintettek még gondolni sem mertek arra, hogy egy esztendő múlva újabb átadásnak örülhetnek. Pedig így lett: megszépült a kiscsornai Katica óvoda is. A szülők minden lehetséges módon közreműködtek az intézmény felújításában. Az óvoda dolgozói szintén egy emberként álltak az ügy sikere mellé, ezenkívül több vállalkozó társadalmi munkát, illetve anyagi segítséget ajánlott fel. – Reményeink szerint óvodáink egyre kedveltebbek lesznek. Optimizmusunk az európai színvonalú tárgyi feltételekből és az intézményünk szakmai megújulásából táplálkozik – mondta
Kránitzné Nagy Márta, a csornai Napköziotthonos Óvoda vezetője a farsangi mulatsággal egybekötött átadóünnepségen.
Dr. Turi György csornai polgármester a következő szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket: “Tavaly nyáron merült fel annak az igénye, hogy a kiscsornai Katica óvodában két csoport induljon. Komoly gondot okozott, hogy a fogyatékosokat hova helyezzük át. Hosszas egyeztetés után sikerült megfelelő helyet találni a volt munkásőrség épületében. Miután megkapta a működési engedélyt, ez évtől kezdve a fogyi ott működik. Azt kívánom, hogy az utánpótlás továbbra is megjelenjen itt, és teljes csúcson működjön az óvoda.”
A hivatalos átadóünnepség után az óvodások életében könnyedebb fejezet következett, mert megkezdődött a hagyományos farsangi bál.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.