Amennyiben valaki segítségre szorul Csornán, nem marad magára – hangzott a Szociális Központ (mely magába foglalja a Fogyatékosok Napközi Otthonát és a Szociális és Gyermekjóléti Központot) infrastrukturális fejlesztésének átadóünnepségén. A 75 millió forint uniós és kormányzati támogatásból felújított intézmény dolgozói komoly szakmai munkát végeznek, amelynek eredményességéhez mostantól a megfelelő környezet is hozzájárul.

A megyei és a helyi önkormányzat felelősségteljes döntése kell ahhoz, hogy a kormány által biztosított fejlesztési források a legjobb helyre kerüljenek. Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke szerint Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő hiteles információkkal segítette közös munkájukat. A megyei közgyűlés elnöke a Laky Döme utca 3. szám alatti épület felújításával kapcsolatban a környezetvédelmi célokat is megemlítette, hiszen ha kevesebb energiára van szükség, csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása. Talán még ennél is fontosabb, hogy a korszerűsítéssel lényegesen javultak a dolgozók munkakörülményei.
Csorna a város határain túl nyúló nyertes pályázataival nemcsak a helyben élőket, hanem térség lakosságát is jobb szolgáltatásokhoz juttatja, betöltve régiós központi szerepét. Ezt külön megköszönte a megyei közgyűlés elnöke dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester asszonynak.
– Az intézmény jellegéből adódóan nemcsak az ügyfélszolgálatra vonatkozó, a diszkréciót és a titoktartást biztosító szempontokra figyeltünk, hanem arra is, hogy egyenlő esélyt teremtsünk a szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításában, úgy mint a mozgásukban korlátozottak vagy babakocsival érkezők lifttel tudjanak felmenni a második emeletre, továbbá a fogyatékosok által is használható eszközök lettek telepítve az udvarra, továbbá egy 9 személyes kisbusz is beszerzésre került – ismertette a pályázat részleteit dr. Bónáné dr. Németh Katalin. A polgármester megemlítette a beruházás közben felmerült problémákat is, amelyeket közös erővel sikerült megoldani.
Némethné Élő Zsuzsanna, a Szociális és Gyermekjóléti Központ vezetője elmondta, hogy az intézmény több szervezeti változáson esett át az elmúlt években, és igazodva a növekvő feladatokhoz, elvárásokhoz, a szakmai létszám is folyamatosan emelkedett. A modern, minden elvárásnak megfelelő munkakörnyezet óriási változást jelent az intézmény életében a dolgozók és az ügyfelek számára.
Szabó Dávid, a körzet önkormányzati képviselője a szociális alapellátás jelentőségét hangsúlyozta, majd megköszönte mindazoknak a munkáját, akik részt vettek a beruházás előkészítésében és lebonyolításában.
Beküldés dátuma: 2019. 08. 13.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.