Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Felajánlásból zöldítik a várost

A beledi lakosság mélységes felháborodását keltette nemrég az energiaszolgáltató villamos vezetékeinek megóvása érdekében indított fanyesési akció. A polgármester szerint a végeredmény enyhén szólva „kiverte a biztosítékot” az emberek körében. Ilyen előzmények után még nagyobb örömmel töltötte el a helyieket a váratlanul érkezett felajánlás.

Húsz évvel ezelőtt „baba fasort” telepítettek Beledben, és azóta nem történt hasonló kezdeményezés a településen. Major Jenő örömmel beszélt a legújabb fásítási akcióról, melynek keretében gömbkőrisek kerültek ki a művelődési központ, valamint a sportcsarnok elé.
– Az utóbbi években sem volt példa hasonló kezdeményezésre. Körülbelül egy hónapja keresett meg az SPF Hungary Kft. ügyvezetője, Pál Tamás úr, hogy cégük idén ünnepli tízéves jubileumát és ebből az alkalomból szeretnének tíz darab fát elültetni a város területén. A telefonhívás épp egybeesett azzal az esettel, hogy az E.On a villamos vezetékeket elérő vagy megközelítő fákat visszanyesette, és ennek végredeménye lett a fentebb említett szomorú eredmény – mondta a polgármester.

A városvezető közös bejáráson vett részt a fákat felajánló cég képviselőjével, valamint az ültetést végző szili Ulmus Díszfaiskola vezetőjével. Az ültetést különös figyelemmel kellett végezni, hiszen a terület alatt két éve egy távközlési vezetéket helyeztek el.
A fákat méretüknél fogva daruval kellett a helyére illeszteni az előre kiásott legalább 1 méter átmérőjű gödrökbe. Major Jenő abban bízik, hogy a kilombosodó növények már a tavasz folyamán szép látványt nyújtanak, de néhány év elteltével teljes pompájukban díszíthetik a területet.

A polgármester a városvezetés további elképzeléseit is megosztotta televíziónkkal: A többi olyan helyen is szeretnék pótolni a hiányt, ahol kénytelenek kivágatni a szakszerűtlenül megcsonkított fákat. Ráadásul a fákat felajánló vállalkozás hagyományt teremtene kezdeményezéséből, mert már most jelezték, hogy jövőre is biztosítják a növényzetet a szükséges helyre, mely az egészségház előtti terület lesz.
– Épp a napokban kaptam meg a tervet arról, hogy miként lesz az egész kialakítva, hogy lesznek a parkolók, melyek lesznek a zöldterületek.

Már a gyermekek is úgy tanulják az iskolában, hogy a növényzetnek kettős szerepe van: egyrészt a levegő tisztítása az oxigéntermelés révén, valamint a környezetbe illesztve szép díszei lehetnek a településnek. A régi képeslapok megőrizték Beled eredeti látképét, melyhez hozzátartozott a város legfrekventáltabb részén lévő Rákóczi utcai hársfasor. Sajnos a védett növényekből korábban el kellett távolítani a korhadásnak indult példányokat, ezenkívül a mostani nyesésnek is áldozatul esett jónéhány fa. A járda melletti gömbakácok egy része a csatornaépítéskor került ki a helyéről, de az eredetiekhez hasonló formájú növénnyel pótolták azokat.
Major Jenő elmondta, hogy az egységes utcakép kialakítása érdekében az önkormányzat a későbbiekben is lehetőleg azonos fajtákat szeretne ültetni a városban.

Beküldés dátuma: 2017. 12. 06.

Kapcsolódó hírek

További hírek