Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Falusi közösség nincs civil szervezetek nélkül

Hatalmas értéket képvisel a civil erő, melynek közreműködése nélkül hamar elfelejtődnének hagyományaink, sőt ellátórendszerek kerülnének végveszélybe, de nélküle a sportélet sem lenne olyan, amilyennek megszoktuk és megkedveltük. A témát alaposan körbejárták a Csornán rendezett civil fórum résztvevői.

– A megyei önkormányzat aktív szerepet vállal a civil társadalom életében – fogalmazott Németh Zoltán, hozzátéve: a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Információs Centrum címet idén is a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nyerte el. A megyei önkormányzat szintén együttműködik a civil szervezetekkel, hiszen feladataik ellátáshoz, többek közt felzárkóztatási és foglalkoztatási programjaik lebonyolításához igénybe veszik a szakmai szervezetek támogatását.
– Meggyőződésem, hogy a civil szervezetek és az önkéntesek nélkül nem lenne ilyen jó a világ, nem tudnánk ilyen jó dolgokat véghezvinni – mondta a megyei közgyűlés elnöke, aki cáfolta azokat a hamis híreket, melyek szerint a Kormány el akarja nyomni a civilek kezdeményezéseit. A legálisan működő, nélkülözhetetlen munkát végző valódi civil szervezetek közös érdeke kell, hogy legyen az álcivilek kiszűrése. A megyei önkormányzat vezetője ebben a folyamatban is számít a Civil Információs Centrum tevékenységére.

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár bejelentette, hogy a Magyar Falu Program keretében elindítják a falusi civil alapot, mely a kevesebb mint 5000 lakosú településeken működő, ott székhellyel, telephellyel rendelkező civil szervezeteknek nyújt segítséget.

– A civil szervezetek sok értelemben szerves részét képezik egy-egy falu közösségének. Két dolgot biztosan csinálnak: Saját tematikus működésük rendjében végzik feladataikat, mellyel minőségi szolgáltatást nyújtanak a település egészében – magyarázta Gyopáros Alpár. Példának említette az önkéntes tűzoltókat, akik segítenek a katasztrófaelhárításban, a polgárőrök pedig hozzájárulnak a lakosság biztonságérzetének fokozásához, a nyugdíjas dalkörök és néptánccsoportok viszont színvonalas műsort adnak. Másrészről ezek a civil szervezetek kiveszik a részüket a többi közösségi programból is.
A civil szervezet olyannyira szerves része a falu közösségének, hogy egyenesen elválaszthatatlan attól. Ha ezt így kimondjuk, akkor falusi közösség nincs falusi civil szervezetek nélkül, tehát megérdemlik a támogatást is – tette hozzá a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által szervezett csornai civil fórumon dr. Kecskés Péter főosztályvezető a 2019-ben végzett országos civil kérdőíves felmérés eredményeit ismertette. Dr. Iváncsics János ügyvezető a 2020-2022-es időszakra vonatkozó civil elképzelésekről tájékoztatta az érdeklődőknek.

Beküldés dátuma: 2020. 02. 11.

Kapcsolódó hírek

További hírek