– Hitvallásom, hogy polgármesternek lenni nem politikai állás, hanem a szó legnemesebb értelmében, közszolgálat. Olyan hivatás, amely nagy tapasztalatot, szaktudást és nem utolsósorban szociális érzékenységet is igényel – fogalmazott Beled új vezetője az október 22-i alakuló ülésen.
– Tisztelt képviselő-testület, Beled város lakossága! Az elkövetkező önkormányzati ciklus új, ötéves időtartama reményeink szerint látható és tapasztalható változást, fejlődést fog hozni településünk életében. Mint ahogy a választási kampányban is láthatták, konkrét ígéretekkel nem fordultam Önök felé. Személyes beszélgetések alkalmával is tapasztaltam, hogy a lakosság döntő többsége tisztában van a feladatok, tennivalók sokaságával. (...) Hiszem azt, hogy sikereink kulcsa nem a politikai hovatartozás állandó boncolgatásában, a külső akarat klikkszerű megjelenítésében, illetve érvényesítésében rejlik. Hitem szerint akkor leszünk sikeresek, ha tisztességgel, elszántsággal, tudásunk legjavát nyújtva szolgáljuk városunkat – mondta Major Jenő, majd rátért a konkrétumokra. A polgármester elődje által megkezdett beruházásokat tovább fogja folytatni, így a legkorábban elvégzendő feladatok közé tartozik a kastély tetőzetének rendbe tétele. Az elkövetkezendő uniós ciklusban mintegy 3 milliárd forint támogatásra számítanak a másfél tucat tervezett fejlesztéshez, melyekről időközben tájékoztatják a közvéleményt. Az elkerülhetetlen lobbitevékenység mellett külsős szakemberek tanácsait is meghallgatnák. Az egészségügyi centrum környezetének kulturált kialakítása nem tűr halasztást, ugyanígy a mellette lévő volt üzletház és a kastély kerítésének rendbe tétele. Az Ipari Park jelen állapotában nem vonzza a befektetőket, és ugyanilyen fontos feladat a munkahelyek létesítése.
Beküldés dátuma: 2014. 11. 03.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.