Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Erős táncos közösség a Pántlika

A Pántlika Néptáncegyüttestől és az utánpótlásbázist jelentő Timaffy László Alapfokú Művészetoktatási Intézményből lehetőség szerint valamennyi korosztály képviselteti magát évszaktól függetlenül, egész esztendőn át a különböző kulturális rendezvényeken. Lengyel Ágnes a 2018-as eseményekről beszélt, előrevetítve az idei jubileumi évet is.

– Minden év nagyon mozgalmas a Pántlika Táncegyüttes életében, így tavaly sem volt idejük unatkozni a táncosoknak és az együttes vezetőinek – fogalmazott Lengyel Ágnes.
A szokásokhoz híven tavaly és idén is koncerttel nyitották meg az új esztendőt. 2018-ban Cseh Tamás és zenekara varázsolt hangulatos estet a pántlikásoknak, idén pedig a Fonó Zenekart hívták meg vendégszerepelni. Az év inditó után hamarosan a báli szezon következett, így eleget tettek több helyi szervezet és iskola meghívásának. A táncegyüttes nem az első alkalommal rendezte meg a sok embert megmozgató farsangi felvonulást.
– Rendezvényeinket jó pár éve a Pántlika Táncegyüttes és a Timaffy László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóival közösen szervezzük meg. Ez azért fontos, mert az utánpótlást a gyerekek biztosítják a táncegyüttes számára. Miután elvégzik a művészetoktatási intézmény valamennyi évfolyamát, és továbbra is kedvük van táncolni, akkor lehetőség számára, hogy a Pántlikában folytassa pályafutását – mondta az intézményvezető, hozzátéve: nagyon jó alkalom arra, hogy a kicsik és nagyok megismerjék egymást, megnézzék egymást a színpadon vagy a próbateremben, és ezáltal is erős táncos közösségé váljanak.
Lengyel Ágnes a tavaszi folytatásról elmondta, hogy inkább a szórakozásról szól: nagyon jó a visszhangja a locsolóbálnak, ezért ismét megszervezik. Szívesen látnának több szülőt ezen a rendezvényen, de aki eljön, biztos, hogy jól szórakozik.  2018-ban a Muharay-gálán vettek részt a felnőttek, amikor egyórás gálaműsort adtak a rábaközi csoportok, köztük a Pántlika táncosai. A minden évben megrendezésre kerülő országos táncháztalálkozó „aprók bálja” elnevezésű, egész napot felölelő programját 2019-ben a mi régiónk szervezi és bonyolítja le. Az április 7-i rendezvénynek a csornai táncos gyerekek is közreműködői lesznek.
– A Tánc Világnapját minden évben megünnepeljük egy nagyon szép gálaműsorral. Próbálunk bemutatkozni a közönség előtt, szintén iskolások és felnőttek közösen – tette hozzá a táncpedagógus, majd a szakmai versenyeken elért eredményeik felsorolásával folytatta. A csornai művészetoktatási intézmény tanulói visszatérő vendégek a büki regionális gyermek néptáncfesztiválon, ahonnét arany, ezüst és bronz minősítéssel térnek haza csoportjaik. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára programajánlójában szerepelteti a Pántlika Táncegyüttest, így számos egyéb rendezvényre meghívják őket. Ilyenek a különböző tavaszi fesztiválok, falunapok, idősek napi programok. Van olyan település, ahova már második-harmadik alkalommal térnek vissza a csornai táncosok, ami valószínűsíti, hogy tetszik a produkció.
A nyári fellépéseket úgy próbálják összeállítani, hogy ne bánják a családi nyaralások, hiszen ez mégis csak a pihenés időszaka, ezért a kisebbek és a felnőttek egymást váltogatva vesznek részt a műsorokon. Erzsébet-tábor keretében foglalkozásokat tartottak a vakációzó gyerekeknek, akik nagyon jól érezték magukat. A kapuvári Anna-napi búcsún rábaközi együtteseket láttak vendégül, amikor egy napig tartott a néptáncos program. Szilban a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség által szervezett őszi továbbképzésére a fiatalabb középiskolásokat várták, a csornai városnapon pedig több korosztály képviseltette magát.
A Pántlika több jótékonysági rendezvényen közreműködött a tavalyi esztendőben: Csornán a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete meghívására, majd a Magyar Vöröskereszt világnapi programján vettek részt. A győri Rotary Art Agora Művészek és mecénások programjának „Egy este a művészetért” programjára kifejezetten a művészeti iskolába járó gyerekeket várták a rendezők.
A művészeti iskola tanórán kívüli programjai nagyon sokrétűek, s mindjárt az év elején játékos délelőttöt szerveztek. A jeles napokról sosem feledkeznek meg, tanévzárón gálaműsor keretében pedig közönség előtt mutatják meg a diákok, hogy mit sajátítottak el abban az esztendőben.

Beküldés dátuma: 2019. 02. 12.

Kapcsolódó hírek

További hírek