Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Elkészült Beled város 2021-es költségvetése

A települések egész éves működésének alapja a mindenkori büdzsé, melynek összeállítása megfeszített munkát igényel a szakemberek
részéről. A törvény előírása szerint február 15-ig kell megkapnia a képviselő-testületnek a költségvetés tervezetét, a végleges formát pedig polgármesteri határozat rögzíti.

A költségvetés előkészítése az év elejének legfeszítettebb tempójú feladata – fejtette ki Major Jenő, majd így folytatta: Intenzív munkát jelent abban a néhány hétben, de sokszor csak egy-két nap áll a pénzügyi szakemberek rendelkezésére, hogy megoldják ezt a fontos feladatot. A beledi körjegyzőséghez öt további település tartozik, de a legnagyobb munkát természetesen Beled önkormányzata, illetve a hozzá tartozó intézmények költségvetésének elkészítése jelenti. A képviselő-testület tagjai a járványhelyzet miatt idén telefonon, illetve informális tárgyalás során mondhatták el véleményüket, javaslatukat.
Beled polgármestere szerint ettől függetlenül az esztendő többi napja is ugyanolyan fontos, mert az elfogadott büdzsé csak akkor ér valamit, ha jól bánnak a pénzzel és a tervek megvalósulnak. A fejlesztésekre szánt források pedig még nagyobb körültekintést igényelnek.

Talán közhelyszerűnek tűnik a megállapítás, mégis a takarékos gazdálkodás fejezi ki leginkább a jelenlegi állapotokat – fogalmazott Major Jenő, hozzátéve: a járványhelyzet még óvatosabb pénzkezelést igényel az önkormányzatól.
– A városnak működnie kell, tehát a költségvetés összeállításának alapvető szempontja, hogy intézményeink megfelelő színvonalon működjenek. A kormányrendelettel felére csökkentett iparűzési adóból – ami nálunk eddig 1,8 százalék volt –, most csak 0,9 százalékot fogunk kapni a jelen lévő cégektől. A kieső rész az ígéretek szerint kompenzálásra kerül. A költségvetés készítésekor számoltunk ezzel az összeggel – mondta a város vezetője. Ennél jóval fájdalmasabban érinti őket a hiányzó súlyadó, melyről tudják, hogy nem kerül kiegészítésre. Major Jenő tudomása szerint Beleden a vendéglátói és turisztikai szektort kivéve a többi cég jól teljesített, tehát a járványhelyzet ellenére sem szenvedtek el visszaesést. Nyilván ehhez az is kellett, hogy ne veszítsék el piacaikat és megfelelően kezeljék a megváltozott helyzetet.

A pünkösdi fesztivál, valamint a többi kulturális és szórakoztató program a korábbi évekhez hasonlóan bekerült a költségvetési tervezetbe, de már most látszik, hogy a Szentlélek kiáradásának ünnepén még nem következhet be nagyobb nyitás. Ha esetleg mégis tarthatnak majd fesztivált, nagy valószínűséggel a szokásostól eltérő módon rendezik meg, hiszen kevesebb idő marad az előkészületekre. Major Jenő az időponthoz viszont ragaszkodna, hiszen attól pünkösdi a fesztivál, hogy a húsvét utáni hetedik vasárnapon, illetve azon a hétvégén ünnepelhetnek. A város persze attól sem zárkózna el, ha valami más szórakoztató jellegű programot tarthatnának a nyári hónapokban.

2021-ben a korábbi évektől szerényebb útfelújításokat terveztek Az emberek megszokhatták, hogy minden évben felújítanak egy utcát, ezért a helyhatóság ezt a jövőben is szeretné folytatni. – Úgy gondolom, erre idén is lesz lehetőség. Megpróbáljuk esetleg pályázati forrásból megvalósítani az útfelújítást, de ha erre sem lesz lehetőség, nyilván szerényebben kell terveznünk, akár rövidebb szakaszokban, kisebb utcákban.

Major Jenő áthúzódó fejlesztésnek nevezte a vicai faluház felújítását, hiszen már tavaly be kellett volna fejeződnie az építkezésnek, de többek közt megakadályozta ezt a vírushelyzet. Az önkormányzat ígéretének megfelelően idén teljesen készre építteti a faluházat, és ha másképp nem megy, önerőből.
A Magyar Falu Program pályázatán elnyert 30 millió forint támogatást a művelődési házra költik és jelenleg várják a kivitelezők jelentkezését. Az önkormányzatnak a munkálatok során felmerülő, előre nem látható kiadásokra is fel kell készülnie, mert sokszor a beruházás során, az épületek bontásakor derülnek ki olyan problémák, melyekre a tervező sem gondolhatott, ezért erre a célra is szeretnének félretenni még néhány millió forintot.

Ugyancsak néhány millió forintos beruházás lesz az étkező környékének térkövezése, az aszfaltos temetői útnak pedig megközelítőleg a felét térkövesre cserélik. Utóbbi munkát szintén a Magyar Falu Program keretén belül tavaly elnyert ötmillió forin

Beküldés dátuma: 2021. 03. 03.

Kapcsolódó hírek

További hírek