Hirdetés

Egyre nagyobb az érdeklődés a lovas versenyek iránt

A kapuvári ifj. Horváth József élvezte a hazai pálya minden előnyét, és sok szurkolóra számíthatott a Szent Anna-napi vigasságok és lovasnapok fogathajtó versenyén. Az első fordulóban az alap időn belül teljesített, de a második menetben becsúszott két verőhiba. A “C” kategóriás pontszerző rangadó a verseny legalsó foka – tájékoztatta  a laikusokat a kapuvári fogathajtó, aki két sárga kisbéri lóval szállt be a megmérettetésbe. A kancákat a 150-es nyomtávú, díjhajtásban használt fahintó elé fogta be. A Kapuvári Lóbarátok Köre Egyesület alapító tagja, ifj. Horváth József nemrég a szlovákiai Nagymegyeren második helyezést ért el, de rendszeres szereplője a környékben tartott falunapoknak is.
A hat évvel ezelőtt alakult, majd két esztendeje egyesületi formában működő Kapuvári Lóbarátok Köre a kezdetektől fogva megrendezi a Szent Anna-napi lovasnapokat. Sipőcz Attiláné szerint az idei volt a legnagyobb, hiszen a várossal közösen szervezték. A közönség ifjúsági, ugró, haladó, gyorsasági és ügyességi besorolásban láthatta a lovasokat, a fogathajtást pedig “C”kategóriában rendezték. A két napon át tartó rangadóra 30-35 vállalkozó szellemű versenyző nevezett be. A főszervező örömmel jegyezte meg: ahogy terjed a Szent Anna-nap híre, úgy egyre távolabbról érkeznek a résztvevők. Eleinte csak saját egyesületükből jelentkeztek a versenyzők, de a legutóbbi alkalommal a környező falvakból és városokból is eljöttek. A gyermekbarát programon gondoltak a kicsikre, akik ingyenes pónilovagláson vehettek részt, és ezenkívül arcfestés, valamint rengeteg játék várta őket.

Beküldés dátuma: 2011. 08. 24.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.