Varga András egy esztendeje tagja a kapuvári képviselő-testületnek, és tavaly nagypéntek napján állt először kameránk elé. – Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy amit akkor elterveztem, azt sikerült megvalósítani – jelentette ki a Fő téri felújítást és a parkok állapotát folyamatosan szemmel tartó képviselő. Hozzá is eljutottak azok az aggodalmaskodó hangok, amelyekkel a zöld területek csökkentése miatt reklamáltak a testületnél. Ezzel szemben a szakemberek azt tanácsolták, mindenki várja ki a végét, mert arányaiban nem csökken, sőt még több is lesz ezen területek aránya a városban. A képviselő szerint most, hogy éled a természet, valóban látszanak az ültetvények.
Varga András jó véleménnyel van a kapuvári képviselői munkáról, mert figyelembe veszik álláspontját. – Munkám során kizárólag a város érdekeit tartom szem előtt, de nem is kényszerültem arra, hogy pártpolitikai véleményt alkossak egy-egy döntéselőkészítés során – fogalmazott a „civilben” nyugdíjas köztisztviselő. Hozzátette: javaslatati rendre bekerülnek a bizottsági és testületi ülések témái közé. A megbeszélések előtt legalább egy hét áll a rendelkezésre, hogy a bizottsági tagok a szakemberekkel konzultáljanak. – Aki ismer, az tudja, hogy sportvénám van, ezen belül a labdarúgásért rajongok elsősorban, ezért öröm számomra, hogy a városi sportpályán komoly felújítási munkák indultak – beszélt a pályázati forrásból megkezdett beruházásról a képviselő. Sajnálja, hogy kevesebb összeg került a 2013-as költségvetésbe, de úgy véli, az intézmények működtetésére elgendő lesz. A kötelezően ellátandó feladatok kerültek az első helyre, és a fennmaradó pénzből kell megoldaniuk a többi kiadásokat, melyek idén jelentősen vissza lettek vágva. A közpénzzel takarékosan kell bánni – tette hozzá Varga András.
Beküldés dátuma: 2013. 04. 03.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.