Csornától Győrig oda-vissza tudják, hogy ki az a dr. Nagy Mihály

A Lajta-parti településről származó dr. Nagy Mihály eredendően óvári gazdásznak tartja magát, aki idén vehette át szülővárosában  aranydiplomáját. A  100 méteres távot 11 másodperc alatt lefutó, atletizáló fiatal a tornaegylet labdarúgójaként tagja volt annak az ifjúsági válogatottnak, amely 1956 szeptemberében mérkőzött meg a jugoszláv csapattal. Későbbi sportköri elnökségét sem önmaga érvényesüléséért, hanem mint mondta, az egész Rábaközért, a teljes parasztságért vállalta. Sérülése folytán kénytelen volt felhagyni  nagy kedvencével, a focival, így elég ideje és energiája maradt a tanulásra. Mezőgazdasági mérnöki diplomájának megszerzése után a fiatalt falura küldték: 1962.január elsejétől Szilban gyakornokoskodott, ahol megmászta a ranglétra minden fokát. A termelőszövetkezet üzemgazdászából idővel főagronómus lett, 1969-től pedig megválasztották elnöknek, s ezt a pozícióját egészen 2001-es nyugdíjazásáig megtartotta. “Városi gyerekként” meg kellett keresnie a térképen, hogy egyáltalán merre van Szil, majd felült a vonatra, és Sopronnémetiből hintóval érkezett a végállomásra – idézte fel a múltat a beszélgetőpartner. Régi tanítómestere, idős Győri Tibor bácsi azt tanácsolta a kezdő mezőgazdásznak, ha vidéken akar boldogulni, három dolgot véssen az eszébe: ki, kicsoda; mennyi volt a földje és hol; ki, kinek a rokona. Az értelmiség akkoriban különleges helyzetben volt, mert erre a társadalmi csoportra bízták a dolgozók iskolájának vezetését is. Dr. Nagy Mihály a győri Apáczai Csere János Kar mostani dékánjától, dr. Cseh Sándortól kapta meg Kiváló tanítói kitüntetését. A Mosonmagyaróvárról érkezett pályakezdő ekkor érezte először, hogy tartósan letelepszik Szilban, s   elhatározásában még megerősítette 1964-ben kötött házassága. A frigyből egy  leánygyermek született, aki a győri gyárvárosi iskolában gyakorolja pedagógusi hivatását, a kitűnő eredményeket elérő unoka pedig tizedikes a Kazinczy-gimnáziumban.
Az akkoriban állatokban bővelkedő környéken ma alig-alig foglalkoznak ilyen tevékenységgel – sajnálkozott a volt téeszelnök, aki szerint már a ‘60-as, ‘70-es években is rendkívül fontos volt az érvényesüléshez az megfelelő ismeretség. A központi program alapján 1969-ben egyesültek Zsebeházával, 1972-ben pedig Sopronnémetit is idecsatolták. – Nagyon jól tudtuk az embereket motiválni a munkára: Gyerekek, az lesz év végén, amit megtermelünk! – mesélte dr. Nagy Mihály. A téesz fénykorában évente 15 ezer sertést  és több millió liter tejet adott le. A partnerek biztosak lehettek abban, hogy extra minőségi terméket vesznek át. A háztájiból hasonlóan színvonalas áru került ki, s a tevékenységből nagyon jól  megéltek az emberek.
Mit tettem a községért? – kérdezte fennhangon önmagától is dr. Nagy Mihály. – Én magam nem tudtam, de mindig félretettünk valamennyit ilyen célra is – mondta az interjúalany. A mezőgazdasági kombinát új öltözőt építtetett a focistáknak, a szarvasmarhatelep kollektívája az iskola fejlesztéséből vette ki a részét, mert elkészült az első fizika-kémia labor, melynek híre előbb megjelent egy svédországi lapban, mint itthon. A kulturális alap terhére rendbe hozták a lebombázott templom tornyát. Dr. Nagy Mihály aktív korszakának ideje alatt nyolc plébános váltotta egymást a településen, és mindenki tudta róla, hogy jó kapcsolatot ápol az egyházi emberekkel. A besúgók ugyan lejelentették, hogy Mihály-napkor együtt danászik a papokkal, mégsem lett belőle komolyabb ügy. A téesz volt elnöke a helyi testnevelő tanárral együtt a megyei tanácsnál kalapolt a tornacsarnok megépítéséért, s nemsokára követőjük akadt, mert a gazdaság támogatásával Farádon is elkészült a létesítmény. Két-három millió forint mindig jutott a Kulturális alapba – folytatta Szil tiszteletben tartott polgára –, ugyanakkor nem hagyhatom ki a tánccsoportot, a focicsapatot, az öregek klubját és a könyvtárat sem. A helyi értelmiség összetartott: együtt ultizott a téeszelnök, a körzeti orvos, a patikus, a jegyző és az iskolaigazgató. Dr. Nagy Mihály három cikluson át elnökölt a termelőszövetkezetek területi szövetségében, innét pedig már egyenes út vezetett a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsába, ahol Magyarország legmagasabb rangú vezetőivel találkozhatott.
Az egyszerű emberek sosem felejtették el a szili téeszelnök érdemeit, viszont nem így történt a felsőbb körökben: – Amikor elmentem nyugdíjba, eltűntek a kapcsolatok, valahogy nem tudták, ki vagyok. Szomorú tapasztalat, hogy akik dr. Nagy Mihálynak köszönhetik előmenetelüket, pillanatok alatt megfeledkeztek segítőjükről, pedig az “egyhektáros elnök” azóta sem vagyonosodott meg. – Nem akartam másoktól elvenni a lehetőséget – hangzott a ma már nagyon ritka, és becsülendő gondolat.